Kurír Kacsa
A nap, amikor Kőszeg Ferenc elküldte polgármesterét parizerért
Ebben a pillanatban lett vége a csütörtöki Operatív Törzs tájékoztatójának, amiből kerek-perec kiderült, hogy azok, akiket otthoni karanténra ítéltek, jó esetben a családjuk, ennek híján az önkormányzat -vagyis a polgármester- köteles ellátni alapvető élelmiszerrel.
A fentiek alapján teljesen indokolt az alábbi levél
„Tisztelt Polgármester úr! 1053 Ferenciek tere 11. 2. emelet 1. szám alatti társasházi lakásban lakom. A Kormány ma (2020. március 12.) 6 óra 21 perckor az interneten megjelent rendelkezése 3. pontja értelmében
„A hatósági házi karanténban tartózkodók ellátásáról való gondoskodás a települési önkormányzat polgármesterének feladata.”
Élettársam (nőnemű személy) ma reggel nem érezte jól magát,
a hőmérő 37,8 fokot mutatott. Nyomban felhívta a háziorvost, aki kikérdezte, találkozott-e az elmúlt a napokban kínai, olasz, iráni vagy dél-koreai állampolgárral. Miután ilyen találkozásra nem került sor, az orvos egyelőre szükségtelennek ítélte a kórházi kivizsgálás elrendelését, egyidejűleg házi karantén létesítését rendelte el.
Én magam nyolcvanegy éves vagyok,
így mint különösen veszélyeztetett korban lévő személy, ugyancsak itthon kell tartózkodjam. Ezért kérem Önt, tisztelt Polgármester úr, hogy tekintettel a Kormány fentebb idézett rendelkezésére, a karantén fennállása alatt szíveskedjék ellátásunkról gondoskodni.
A mai napon az alábbiak beszerzésére szólítom fel Önt:
- Egy fej kelkáposzta
- Fél kiló darált hús marha- vagy borjúhúsból
- 15 dkg marhapárizsi
- 15 dkg marhanyelv (Sertéshúsból készült ételeket Köves Slomo főrabbi úr valamint a Hit Gyülekezete útmutatása alapján nem fogyasztunk.)
- Fél kiló erdélyi pityókás kenyér a lipóti pékségtől.
A felsorolt élelmiszerek vételárát a bolti blokk ellenében az átadónak kifizetem
Amennyiben a felsorolt élelmiszereket nem személyesen Polgármester úr hozza el lakásomra, kérem, hogy a küldöncöt megfelelő megbízólevéllel lássák el. Ennek híján ugyanis megtörténhet, hogy a Polgármesteri Hivatal megbízottja helyett egy Soros-ügynök próbál behatolni a lakásomba, aki képes arra, hogy a koronavíruson kívül liberális eszmékkel is megfertőzzön. Amennyiben Ön vagy megbízottja megfelelő védőfelszereléssel érkezik, a magyar vendégszeretet jegyében egy kávéval is megkínáljuk.
Gyors válaszát várva tisztelettel üdvözli:
Kőszeg Ferenc, magyar állampolgár”
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…