Nagy nézeteltérések nélkül tartottak vitát pénteken este a budapesti ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás indulói: a Momentum által indított Kerpel-Fronius Gábor, az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Karácsony Gergely, és a DK által felkért Kálmán Olga. Az előválasztás résztvevői hármuk közül választják ki azt a jelöltet, aki mögé ősszel beáll az ellenzék (vagy legalábbis annak nagy része).


Az mindenesetre kiderült, hogy a főváros kérdéseire, problémáira nem sokban térnek el a válaszaik, mindhárman értik a várost. Döntenünk  arról kell, melyikük fogja a legeredményesebben képviselni az érdekeinket, és ez legalább olyan komoly feladat, mint ami a győztesre vár.

A vitát a Partizán szervezte meg a Vasas Szakszervezeti Szövetség VIII. kerületi székházában.

Amiben egyetértettek

    • Minden jelölt vállalást tett arra, hogy elvégzik ötéves ciklusuk alatt a közintézmények akadálymentesítését,
    • ismét bevezetnek rezsitámogatást,
    • kerékpárutat alakítanak ki a Nagykörúton.
    • növelik a nyilvános vécék számát, a zöldfelületet és a bérlakásállományt
    • Elkerülhetetlen a dízelautók kitiltása,
    • támogatható a dugódíj, ha ennek megteremtik a feltételeit – az alternatív közlekedési lehetőség.
    • Főpolgármesterként mindannyian elvállalnák, ha felkérnék őket, hogy megnyissák a Budapest Pride-ot

Külön vitafordulóban foglalkoztak azzal, hogyan növelnék a budapestiek részvételét a közügyekben, és hogyan növelnék az átláthatóságot.

Amit nem ígértek meg…

  • Nem ígérték meg, hogy a budapestiek Vilnius mintájára ingyenesen tömeg-közlekedhessenek.

A nap kérdése: Ki nyerte az ellenzéki főpolgármester-jelölti vitát?

Eredmény

Betöltés ... Betöltés ...

Karácsony Gergely

Elmondta, amikor zuglói polgármester lett, az első dolog, amit elfogadtak, hogy minden szerződést közzé kell tenni a kerület honlapján. Szerinte nincs olyan beruházás, amit nem kell egyeztetni a lakossággal. A városháza alsó szintjét kinyitná a kormány által üldözött civil szervezeteknek, kiállítást csinálna a városi fejlesztésekből.

Karácsony szerint Budapesten túl sok az autó, más alternatívákat kell kínálni. Fontos szerinte

  • meghosszabbítani a 3-as metrót Káposztásmegyerig,
  • összekötni a 2-est a HÉV-vel,
  • a Kisföldalattit kivinni a Körvasút sorig,
  • új P+R parkolókat kialakítani
  • villamoshálózat további bővítése, elismerve, hogy Tarlós főpolgármestersége idején történtek jó dolgok e téren.
  • Karácsony a félmilliárd forintnál értékesebb ingatlanokra Tiborcz-adót vezetne be, ezt a budapesti lakhatási problémák megoldására fordítaná.
  • Lakásfenntartási támogatással, adósságkezeléssel segítene,
  • rendeletbe foglalná, hogy önkormányzati bérlőt csak elhelyezéssel lehet kilakoltatni.
  • leállítaná a városligeti építkezéseket és a „lopakodó olimpiát”, vagyis azt, hogy Csepelnél az olimpiára tervezett építkezéseket valósítanak meg

Kálmán Olga

  • szeretné, ha lenne Budapestnek szabad sajtója, rádiója és újságja.
  • evidencia, hogy minden, a városházát érintő adatigénylés ingyenes, elfogadhatatlannak tartja azt a gyakorlatot, hogy hónapokig kelljen közadatokért pereskedni.
  • nem lesz üzleti titokra hivatkozás, ha egy vállalkozó üzleti titokra hivatkozik, nem kell vele szerződni.
  • a civil szakmai szervezeteket bevonná a döntéshozatal előkészítésébe és ellenőrzésébe is,
  • készpénzmentessé tenné a parkolást a fővárosban, és kizárólag fővárosi kézbe helyezné azt a kerületek helyett.
  • a szélső kerületekben, és az agglomeráció szélén minél több P+R parkolót hozna létre, aminek napidíja nem lehetne több egy BKV jegy áránál.
  • a hármas metró szerelvényeit azonnal légkondicionáltatná,
  • a BKV-buszállományát pedig tíz év alatt teljesen elektromosra cserélné.

A hajléktalanság kezelésével kapcsolatban az a véleménye, hogy igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy rend és tisztaság legyen az utcákon, és azoknak is, akik azt mondják, hogy egy város vezetése nem lehet embertelen, nem tekintheti pusztán rendészeti kérdésnek a hajléktalanságot.

  • Öt év alatt ötmilliárd forinttal emelné a hajléktalanellátásra fordítandó összeget, és olyan programot is nyújtana, aminek segítségével évente legalább százan kiemelhetők a hajléktalanságból.

Római part

  • Kálmán Olga arról beszélt, hogy a Római-partra nem kell gát,
  • Karácsony Gergely pedig Csepelen parkerdőt hozna létre.
  • Kerpel-Fronius szintén a Római-partra utalva arról beszélt: nem gondolja, hogy Budapest zöldterületeit azok érdekeinek kellene alávetni, akik tudatosan árterületre építkeztek.

Kerpel-Fronius Gábor

  • meg kell nyitni a Városházát, be kell mutatni a közüzemek működését, képet kell adni a város lakóinak arról, hogy miről szól a városvezetés.
  • minden költést nyilvánossá, átláthatóvá, jól kereshetővé tenne, hogy segítse a tájékozódást.

Kerpel-Fronius szerint Budapest költségvetése elég rossz állapotban van, ezért azokra a dolgokra kell koncentrálni, amik az emberek életét azonnal és érezhetően javítják.

  • összehangolná a MÁV, a HÉV és a buszjáratok menetrendjét,
  • integrált bérletet hozna létre, ami kiterjed a BuBira is.
  • a jelentős forgalmú helyeken buszsávot alakíttatna ki,
  • összekötné a főbb kerékpáros útvonalakat, hogy az egymástól távol lévő városrészek is biztonságosan elérhetők legyenek. Emlékeztetett: jelenleg mintegy 4200 P+R parkolóhely van Budapesten, de egy ekkora városban legalább húszezerre lenne szükség.
  • felháborítja a hajléktalan emberek kriminalizálása,
  • a hajléktalanság mögött emberi sorsok állnak, amiken segíthetnek megelőzéssel, meg kell akadályozni, hogy emberek az utcára kerüljenek, és ha utcára kerülnek, nem elég melegedőket létrehozni. Privát tereket, rehabilitációs, reintegrációs segítséget kell nyújtani ezeknek az embereknek.

Városliget

  • Kerpel-Fronius a Városligetet rehabilitálni kell, de nem kell oda nem illő monstrumokat építeni, a múzeumi beruházásokat rozsdaövezetekbe vinné.
  • Karácsony minden eszközzel fel kell lépni a Liget-projekt ellen, tele van a város olyan pontokkal, ahol szomjazzák a fejlesztéseket.
  • Kálmán Olga szerint a Városliget „nem eladó”, amit nem építettek még meg, azt nem is fogják.

A Partizán – csoport EP -listavezetői vitája.

Élőben jelentkezünk a Partizán EP-listavezetői vitájáról, ahol a legeurópaibb párt listavezetője, Dobrev Klára is részt vesz. Kövessétek élőben és osszátok meg a videót!Május 26-án pedig szavazzunk a 6-os számú listára, a Demokratikus Koalíciora!🇭🇺🇪🇺

Gepostet von Demokratikus Koalíció am Sonntag, 19. Mai 2019

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mind a hárman megnyerték, külön-KÜLÖN. Köszönjük a reményt, az akaratot, a pozitív terveket mindannyiunk nevében.
    Bármelyikük nyeri, a másik kettő is támogatni fogja, velünk együtt.
    Végre történik valami Budapest érdekében!

  2. … a KO! fanyar mosolyom ellenére, a szakmaiság ismerete, tartós megléte, a legnagyobb frakcióval vívott sorozatos harcainak kézzel fogható eredménye, a frontsebészet alkalmazása víziójában miatt számít nálam első helyezettnek Karácsony Gergely e forduló után. Természetesen a következő fordulón kíváncsi vagyok KO konkrét programjának részleteire, pláne ha lejjebb adja modorosságát is. Részemről a Helytartó eleve megbukott az ellenzék jótékony rivalizálása miatt, mert mindhárman Ők a győzelem Angyalai! Egyébként, meglátásom szerint, mindegyikük képes lehet a pávatáncos, néplélek szennyező Orbán a fecsegő szétcincálására elérhető mandátum felhatalmazásánál fogva, a fővárosiak javára túlélésünk érdekében…. 😎

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét