Sorting by

×

A nyár mázlistái! 5 csillagjegy, akiknek nagy szerencsét tartogat 2022 kánikula-évszaka!

Ugyan, ha most kinéz az ablakon, hihetetlennek tűnik, de nyakunkon a nyár! Sokan tervezzük, mivel töltjük majd a szabadsáunkat, ha minden igaz maszk és kötöttségek nélkül. Van 5 csillagjegy, melynek szülöttei grandiózus terveket szőhet, hiszen az anyagiak nem jelenthetnek akadályt. Nézzük, kik ők!

Oroszlán

Az első csillagjegy aki a 2022-es nyarát pénzzel a zsebében kezdi, az az Oroszlán. E jegy szülötteit a Vénusz fogja segíteni, ezért kényelmes lesz az életük és az otthonaikban is jól fogják érezni magukat, már rég nem voltak ilyen kiegyensúlyozottak és nyugodtak. Az Oroszlán jegy szülöttei számára az első benyomás nagyon sokat számít, ezért elég sok pénzt fognak költeni magukra , hogy a külsőjük is elegáns legyen. A lényeg az, hogy lesz miből költeniük, mert a pénz a pénzhez vonzódik a szép dolgok pedig más szép dolgokhoz.

Pénteken pedig….

Ma meglehet, hogy mérges, sőt csalódott valami miatt, amit nem kapott meg, ami nem sikerült, ám ezen érzések közül egyik sem jó tanácsadó. Kutassa fel, vajon milyen okok vezethettek sikertelenségéhez, s fordítsa frissen szerzett tudását és tapasztalatát egy újabb nekirugaszkodásra! Ne adja fel, ezúttal sikerülni fog!

… na és a szerelem terén…..

Ma nagyon intenzíven élheti meg szerelmi életét, aminek következtében, igencsak messzire juthatnak az érzelmek, élvezetek terén kedvesével. Ha jelenleg szingli, kedves Oroszlán, ma könnyen mehet az ismerkedés, flörtölgetés, de vigyázat! A szeretetéhség néha nagyon rossz tanácsadó…

Bak

A nagy előnyöket hozó Jupiter, a terjeszkedés bolygója minden téren, szerencséssé teszi a Bak jegy szülötteit a 2022 nyarán, főleg az évszak első hónapjaiban, ez pedig fontos eseményeket hozhat. Az a személy aki eddig szerencsésnek érezte magát egyes helyzetekben most a Mars és a Hold hatására még kiegyensúlyozottabb lesz, még határozottabb ezért olyan döntéseket fog hozni amelyek meghatározzák az elkövetkezendő 7 évét.

Pénteken pedig….

Ma sok jó ötlete támadhat, melyeket készséggel megoszt környezetével annak reményében, hogy egy párbeszéd alakul majd ki, s együtt messzebbre juthatnak. Ne vegye zokon, kedves Bak, ha minden igyekezete ellenére nem ezt tapasztalja, hiszen, nem mindenki képes olyan összetetten gondolkodni, mint ön. Jegyzetelje le körvonalakban, amire ma rá akart világítani, s próbálja holnap újra a dolgot!

… na és a szerelem terén…..

Bár egyrészről, nagyon izgalmas dolgok történhetnek szerelmi téren ma, kedves Bak, másrészről, igencsak félhet az új változásoktól, hisz alapvetően érzelmi stabilitásra, biztonságra vágyik egy kapcsolatban. Talán szükséges ez a változás, talán nem, de mivel most minden azért történik, hogy jobb legyen, így bízzon kicsit jobban a sikerben! A boldogságért néha meg kel küzdeni.

<<< Még több horoszkóp! >>>

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.