A Parlamentben mindennaposak a hazudozások – mondja a DK képviselője

 Sorolom, dr. László Imre. Súlyemelő ifjúsági válogatottként, 1965-ben nyomásból világcsúcsot állított be. Hosszú évekig a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke volt. Dolgozott belgyógyászként, kardiológusként, de nem szakvizsgázott belőlük. Szakvizsgája egészségügyi szervezésből, valamint katona- és katasztrófa orvostanból van.  Leningrádban, a mai Szent Péterváron volt egy vezérkari egészségügyi akadémiája, amit szintén elvégzett.

Aztán szerzett még egy diplomát a Közgázon, egészségügyi menedzser szakon. 29 esztendőn át, egészen 2001-ig katonaorvos volt, különböző beosztásokban. Utoljára – egészen addig, míg nyugállományba nem kérte magát – a Központi Honvéd Kórház főigazgatójaként dolgozott, majd – már nyugállományban – a Szent Imre Kórház igazgató főorvosa volt, amíg az Orbán-kormány le nem cserélte egy „csapattagra”. Munkáját – még a menesztés előtt – a főváros Pro Urbe díjával is elismerték.

Reménytelennek tűnő küzdelem

Az egészségügyet jobbá tenni, s harcolni ezért, olyan munka, amelyet képtelenség abbahagyni, akármennyire is igyekszik azt az emberrel nem szimpatizáló politika megakadályozni. Így tehát dr. László Imre napjainkban a Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetjének vezetőjeként, és – a választások óta – országgyűlési képviselőjeként folytatja az igencsak reménytelennek tűnő küzdelmet.

Rögtön adódott is a kérdés, hogy vajon milyen érzés hirtelen parlamenti honatyának lenni.

– Érdekes világ. Amikor először léptem át az Országház küszöbét, bevallom, igencsak megilletődött voltam. De nagyon hamar – az első felszólalásomat követően – rá kellett jönnöm: itt mindennapos a hazudozás, a mellébeszélés.

Gyomorforgató megszólalások

– És a tavaszi választás óta hány felszólalását követően kellett ezt megtapasztalnia?

– Tizenkétszer kértem szót.

– Az nem kevés!

– Főleg, ha arra gondolunk, akad nem egy olyan fideszes képviselő, aki már több mint négy esztendeje ül a parlamentben és még egyszer sem szólalt föl. De az országgyűlési megszólalások jó része is meglehetősen gyomorforgató. Rendszeresek a lejáratónak szánt megjegyzések, személyeskedések. S bevallom, túl azon, hogy a mondandóm mindig naprakész, aktuális, elégtétel számomra, ha a rosszindulatú, sértő szövegekről elmondhatom a véleményem, és cáfolhatom a tartalmukat.

Ezt nemrégiben Rétvári államtitkár „érdemelte ki”. Amikor a kórházak alulfinanszírozásáról, és az ebből fakadó kórházi adósságról beszéltem, azt vágta a fejemhez, hogy én is felelőtlenül gazdálkodtam, egymilliárdos adóssággal hagytam ott a Szent Imre Kórházat – ami nem igaz.

Újabb kórházi dráma – dübörgünk…..!

Naiv kérdés

– A Szent Imre Kórházat egykor csak „halálgyárként” emlegették a betegek – de még az orvosok is. Az Ön nevéhez komoly változtatások fűződnek. Mit tett ezért?

– Csak azt, amit minden egészségügyi intézményben meg kell tenni: régióban kell gondolkodni, mert csak így lehet magas szintű ellátást, megfelelő műszerezettséget biztosítani. Ezen túl, kapott a kórház 2010-ben egy új épületszárnyat és helikopter-leszállót. A modern, jól felszerelt új épület hat szintes, légkondicionált, fürdőszobákkal bőven ellátott volt, összesen 180 ággyal. A rekonstrukcióhoz az intézmény 2007-ben, saját forrásból  400 milliós hozzájárulást vállalt, amiből 264 milliót 2010-ig be is fizetett. Ezt a vállalást azért tudtuk megtenni, mert 2007-ben a kórháznak jelentős megtakarítása volt. Pontosan ezért  50 milliót jutalomként ki is oszthattunk a dolgozóknak – és ellentétben a mai szokásokkal – ebből a pénzből magamnak egyetlen fillért sem utaltattam. 2001 és 2010 között saját erőből közel egymilliárdot költöttünk műszerezettségre. Az új épület átadásakor azonban egyértelművé vált, hogy a kórház maximális bevételét meghatározó teljesítményvolumen-korlát nem teszi lehetővé annak fenntartását és működtetését. Hiába kértük annak módosítását, kérésünk süket fülekre talált. Ebből lett az intézmény 2011-es átadásakor 400 milliós és nem egymilliárdos adósság.

– Ha ilyen modern, jól felszerelt a Szent Imre Kórház, akkor miért nem bővítik szuperkórházzá, ahelyett, hogy egy másikat építenének a közelében, ráadásul egy pusztaság közepén,nehezen megközelíthető helyen?

– Elnézést a minősítésért, de ez nagyon naiv kérdés! A Szent Imre szuperkórházzá alakítása 30 milliárdba kerülne, míg a közeli prérin építendő 300 milliárdot kóstál. Nos, akkor melyik beruházási keretből lehet többet zsebre tenni?!

Micsoda különbség!

– Miután most már mindkettőt ismeri – a politikusi és az orvosi/kórházi munkát egyaránt –, ha most dönthetne, melyiket választaná?

– Mindenképpen a kórházi munkát folytatnám, nem a politikusit  Nagy nosztalgiával gondolok a gyógyításra. Ám ma már nem tehetném meg, hogy gyógyító orvos legyek, hiszen évtizedek estek kik aktív gyógyítás nélkül az életemből. Igyekeznék minél többet javítani a betegek ápolásának körülményein. Mert ami ma van, arról jobb nem is beszélni! Mindenki tud jónéhány elborzasztó történetet ezzel kapcsolatban. Nagyon nehéz egy alulfinanszírozott rendszerben működőképes kórházat „csinálni”. Csak egy példa: nálunk egy ember egészségügyi ellátására évente 420 dollár jut, míg Ausztriában több mint 2 ezer. De van olyan állam – például Ohio –, ahol az összeg eléri a 6 ezret. Ma már olyan szintű a globalizáció, hogy ugyanazokat a műszereket használjuk, ugyanazokat a gyógyszereket adjuk a betegnek, mint Amerikában. És mégis: micsoda különbség!

– Akkor változatlanul tartja magát ahhoz az idézethez, amelyet annak idején a Szent Imre Kórházban, az irodája falán láttam? A századokkal ezelőtt élt orvos-teológus – Friedrich Oetinger – írta, és miután nekem nagyon tetszett a mondat, feljegyeztem magamnak és eltettem. Így szólt: „Adassék nékem annyi lelkierő, hogy mindazt elfogadjam, amin változtatni nem tudok, és bátorság ahhoz, hogy mindazt megváltoztassam, amire képes vagyok, és bölcsesség ahhoz, hogy el ne tévedjek közöttük.”

– Talán annyit tennék hozzá, hogy amit az adott politika miatt nem tudok megváltoztatni, az csakis időszakosan lehet igaz, és harcolni kell, hogy ez az idő minél rövidebb legyen.

Kapcsolódó

ÁSZ: botrány, anarchia az egészségügy egyes területein