Connect with us

Banánköztársaság

A Reichstag égése

Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
Megosztás

Berlinben 1933. február 27-én, este lángokba borult a német birodalmi gyűlés, a Reichstag épülete. Gyújtogatás történt. A tettes, vagy inkább a tettesek egyike minden bizonnyal a kissé gyengeelméjű, holland (lélekben) kommunista Marinus van der Lubbe volt, de szakértők szerint a tűz terjedelme és a tűzfészkek sokasága alapján fölöttébb valószínű, hogy az épületben több gyújtogató munkálkodott – gyaníthatóan SA legények, akik Göring utasításai szerint jártak el a tűzgyújtásban. Közvetlen bizonyíték erre (állítólag) nincs, a következmények azonban igazolni látszanak ezt a feltételezést.


Kontroll nélkül kormányozni!

A Reichstag égését követően, azt ürügyként felhasználva Hitler felszámolta a kommunista és a szociáldemokrata mozgalmat, a teljes baloldalt, minden másként gondolkodót, miután elfogadtatta a birodalmi gyűléssel, valamint az agg államfővel, Hindenburggal az ún. felhatalmazási törvényt, amely lehetővé tette, hogy parlamenti kontroll nélkül kormányozhasson. Így született meg a náci diktatúra.

A kétharmados évek

Talán semmi okom rá, hogy éppen most felidézzem a történelem e fejezetét, és tippeket sem akarok adni piromán politikai tévelygőknek, de már nem először van olyan halovány érzésem, hogy Orbán Viktor és a Fidesz a nyílt diktatúra megteremtésének irányába halad, magyarán: fasizálódik. A kétharmados évek alatt megszereztek minden (elvben független) fontos hatalmi és közéleti pozíciót, és ezt az állapotot jogszabályokba foglalva mintegy rögzítették – reményeik szerint örök időkre. Közben – ugyancsak körmönfont jogi szélhámoskodással megtámogatva – szabállyá emelték, hogy fideszesek, rokonok, barátok és üzletfelek lefölözhetik a nemzet jövedelmeit. Köztörvényes, de az írott jogban védett bűnözők uralják a közélet minden területét.

<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>

Új esély

Mostanában azonban fordulni látszik a történelem kereke, amennyiben választói sokaságnak lett elege a kormánypártok gátlástalanságából, hazudozásából és csalásaiból.

Van esély arra, hogy a Fidesz – normális, rendben megtartott választáson – megbukjon.

Ezt pedig nem engedhetik, mert bukásukkal elvész a 15(+4) év alatt összekuporgatott, csalással, félrevezetéssel megszerzett, közpénzből átlényegült magánvagyon, ráadásul kilátásban lenne jó néhány NER lovagnak jó néhány évi elzárás.

Pofa Be! – törvény

Nekiláttak hát a hirtelen támadt, a választók által mindinkább támogatott ellenfél (ellenség) megsemmisítésének. Egyelőre sikertelenül. A régi, korábban bevált eszközök most hatástalannak bizonyultak. Új dolgokra van szükség. Legyen Szuverenitásvédelmi Hivatal, meg Harcosok Klubja hadsereg! Ezek majd átalakulnak titkosrendőrséggé? (Gestapo? SA?) Legyen gyermekvédelmi törvény, az majd leszoktatja a fityfiritty ellenzéket az utcai handabandázásról. Legyen átláthatósági törvény, másként minősítve: „Pofa Be!” törvény, az majd lehetetlenné teszi, hogy mindenféle szedett-vedett népség belepofázzon a politikába.

Kémek és hazaárulók

A következő fázis: vádat emelni.

A másként gondolkodók, a gondolkodók, és az ellenzék idegen hatalmak szolgája, kém, hazaáruló, le vele! Ebbe aztán mindent beleadnak, és mire nyilvánvalóan kiderül, hogy az egész gynusítás – rágalom, a választáson a még megmaradt, tájékozatlan és félrevezetett fideszes támogatóikkal meg tudják tartani a hatalmat.

De mi van, ha ez nem lesz, nem lenne elég? Gondolom, fideszes körökben forognak a kerekek, akadnak néhányan, akik használható történelmi példákat keresnek a hatalom megtartása érdekében. A Reichstag égése eléggé szembetűnő történelmi precedens.

Napjainkban sem kell más, mint jól kiválasztott épület, néhány ügyes gyújtogató, és minél mocskosabb sajtóhadjárat, amely megvádolja a kiválasztott, az ellenzékhez köthető tetteseket. A nácik kész recepttel szolgálnak. A többi a rendőrség, ügyészség dolga.

Hogy a 21. század első negyedének végén, Európai Uniós tagországban, (állítólag) jogállamban ez – legkevesebb – nem lenne illendő? Hát az meg kit érdekel? Itt a hatalom megtartásáról van szó, holmi erkölcsi-jogi fenntartásoknak nincs helye.

No ezt már azért nem teszik meg! Nem? Dehogynem!

Mi, ellenzékiek, baloldali, szabadelvű vagy éppen konzervatív demokraták azt mondogattuk Orbán Viktor egy-egy lehetséges lehetetlen intézkedését latolgatva, hogy

„ezt már nem meri megtenni”. Merte, és megtette.

Nézzük meg országunk pocsék állapotát, a gazdagok gazdagodását és a szegények nyomorát; nézzük vészes nemzetközi elszigetelődését, kapcsolatainak átalakulását, hitvány diktatúrákhoz való szerelmetes kötödéseit. Orbán politikájában a józan észnek, magyar érdeknek nincs szerepe. Csak saját hatalmának megőrzése, elcseszett rendszerének fenntartása vezérli, és nem habozik hadsereget szervezni, jogellenes törvényeket hozni, hazudozni, hazudozni, hazudozni. Mi lehet még hátra? A Reichstag felgyújtása? A nácik sem sokat lacafacáztak.

Szerző