Connect with us

Kerítésen innen

Áder János: Magyarázom a bizonyítványomat

ader
Megosztás

A magyar köztársasági elnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újságjában próbálta magyarázni, miért mondta azt, amit újévi beszédében mondott. A magyarázat azonban magyarázkodássá süllyedt és csak arra volt jó, hogy még inkább látsszon, mennyire nincs érvényes mondandója Magyarország első számú polgárának a klíma katasztrófáról csakúgy, ahogy a környezetvédelemtől sem.

Természetesen nem maradt el az ilyenkor szokásos közhely pufogtatás

Nincs jobboldali és baloldali klímaváltozás – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, amelyben közmegegyezést, nemzeti minimumot sürgetett a kérdésben.

Az államfő a rádióinterjúban kiemelte: újévi köszöntőjében tudatosan nem használta a klímavédelem szót, mert a teremtett világ megőrzésének csak egy kis szelete a klímavédelem problémája. A klímavédelem nem érinti például a „fenyegető vízválságot”, a műanyaghulladék újrahasznosítását, a termőföld védelmét, a biodiverzitást, az élővilág sokszínűségének megőrzését – fejtette ki.

Hangsúlyozta: maga is sok időt szánt arra, hogy a probléma fontosságáról beszéljen, mert ezek a kihívások nem egy kormányzati vagy önkormányzati ciklus időszakára jelentenek feladatot helyi vagy országos ügyekkel foglalkozó politikusoknak, hanem ciklusokon túlnyúló, a következő generációk jövőjét alapvetően meghatározó kérdésekről van szó, amelyeknek „mindannyian érintettjei vagyunk”.

Áder nem tagadta meg fidesznyik voltát, és oda rúgott Budapest ellenzéki vezetésének

Miért ne lehetne közmegegyezés, nemzeti minimum, konszenzus, hogy ebben a kérdésben értsünk egyet és közösen dolgozzunk? – tette fel a kérdést az államfő.
A főváros új ellenzéki vezetése által kihirdetett klímavészhelyzetet egy deklarációnak nevezte. Önmagában deklarálni, hogy klímavészhelyzet van, nem több, mint politikai retorikai fogás – értékelt Áder János.

Rámutatott: amikor vészhelyzet van – például most Ausztráliában a tűzvészek miatt -, akkor evakuálják az embereket és rendkívüli intézkedéseket kell bevezetni, ám Budapesten ilyen nem történt. Az új budapesti városvezetés arról döntött, hogy majd elkészül két tanulmány, amelyekben megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a vészhelyzet idején és a vészhelyzetet követően mit is kell majd tenni.

Magyarország a közé a huszonegy ország közé tartozik a világon,

amelyekben 1990 óta úgy csökkent az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás, hogy közben az ország GDP-je jelentősen nőtt. Magyarországnak ezt a pozíciót meg kell tartania, ezért nyilvánvaló, hogy a kibocsátást a következő években is csökkenteni kell – hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Demagógia elnökmódra: jöjj el megváltó Paks!

Hozzátette: az áramtermelés szén-dioxid-mentessé tételéről szóló vita Magyarországon leegyszerűsödött a paksi atomerőmű bővítésének kérdésére. Ma atomenergia nélkül a párizsi klímacélokat nem lehet teljesíteni, ezt mondja az ENSZ tudományos tanácsadó testülete, az OECD és a Nemzetközi Energia Ügynökség is, de év végén az Európai Unióban is kimondták ezt.

A köztársasági elnök szerint ha megépül a két új paksi erőműblokk és a másik négy is működni fog, a Magyarországon előállított áram több mint kilencven százaléka szén-dioxid-mentes lesz.

Arról is beszélt, hogy a széntüzelésű Mátrai Erőműben

az állam többségi tulajdont szeretne szerezni: az Európai Unióban döntés született az unió ötven szénrégiójának átalakítására – a hírek szerint százmilliárd eurós forrással -, és az ötven régió egyike lesz a Mátrai Erőműhöz tartozó lignitbányarendszer. Itt a tervek szerint részben gázerőmű, részben hulladék-, illetve biomassza-égetés történik majd, a rekultivált területekre pedig naperőműparkot építenek – mondta.

Ennek következtében a Mátrai Erőmű energiatermelése fontos része marad a magyar energiarendszernek, munkahelyeket tudnak megőrizni, egy fontos infrastrukturális fejlesztéssel pedig megoldják, hogy lényegesen kevesebb szén-dioxid-kibocsátás történjen 2030-tól, mint napjainkban – foglalta össze Áder János.
Az államfő hangsúlyozta: mindezek megvalósításához szükség van állami felelősségvállalásra. Az államnak felelőssége van az ellátásban és a környezetkárosítás megelőzésében is – mutatott rá.

Hogy is szokta írni az elnök pártársa Brüsszelből? Ennyi?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük