Connect with us

Voks 2022

Sem a jelenlegi, sem az egykori neonácik nem számíthatnak a DK támogatására

janiczak
Megosztás

Ózdon szinte a teljes ellenzék beállt a jelenlegi Jobbikos polgármester, Janiczak Dávid újrázási ambíciója mögé, kivéve a Demokratikus Koalíció.

Mellette, ellene?

Gyurcsány Ferenc pártját lehet szeretni és elutasítani, rengeteg pozitívumot és negatívumot felsorolni mellette, illetve ellene, de az tény, hogy a párt talán egyedüliként az ellenzéki térfélen folyamatosan ragaszkodik az elveihez és nem csak csendben, de ha szükséges, hangosan is kiállnak mellettük. Ez látszik most az ózdi jelölés esetében is.

A kígyó meg a bőre!

„A Demokratikus Koalíció közismerten arra törekszik, hogy valamennyi településen egyetlen ellenzéki kihívója legyen a Fidesznek. Így történt és így történik ez Ózdon is. Janiczak Dávid hivatalban lévő polgármester mögé széleskörű összefogás szerveződött az Ózdiakért és Ózdért Egyesület égisze alatt.

A Demokratikus Koalíció az elnöksége döntése alapján mégsem tudja nevét adni a polgármester jelöléséhez széles körben köztudott korábbi neonáci megnyilvánulásai miatt. Bár a kígyó a bőrét levedli, a politikában indokolt az elvek számonkérése.

A Demokratikus Koalíció elnöksége úgy döntött, hogy szervezetének tagjai, támogatói nem vehetnek részt Janiczak Dávid polgármester jelölésében, megválasztásának támogatásában.” Írják közleményükben

Apropó

Ha már előkerült, hogy a „politikában indokolt az elvek számonkérése”, vajon mikor és kinek jut majd eszébe egyszer a liberalizmus filozófiai és politikai fészkében nevelkedett Orbán Viktoron számon kérni útját a pártállam építésének víziójáig?

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük