Kerítésen innen
Akinek kapóra jöhetett a világjárvány – emlékeznek még Kaleta Gáborra?
Február elején – majdnem három hónapja és mégis milyen távoli – attól volt hangos a sajtó, hogy Kaleta Gábor, Magyarország perui nagykövete gyermekpornográfia-botrányba keveredett.
Top secret
Február 17-én Menczer Tamás államtitkár, az Információs Hivatal és az ORFK osztott meg néhány részletet a gyermekpornográfiával megvádolt Kaleta Gábor volt nagykövet ügyéről az Országgyűlés Külügyi bizottságában, azonban
az elhangzottakat titkosították.
Az továbbra sem derült ki,
Kaleta mióta követhette el a bűncselekményt, illetve hol tárolta a felvételeket.
Zárt ülésen tárgyalta az Országgyűlés Külügyi bizottsága a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor ügyét, aki ellen gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség. A bizottsági ülésen elhangzottakat a Külügyminisztérium kérésére titkosították – közölte az ülés után Vadai Ágnes, a testület DK-s tagja. A bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt annyit elárult,
egy mélyen titokban tartott, konspirált, folyamatosan elkövetett bűncselekményről van szó.
A jövőre nézve viszont a Külügyminisztérium azt ígérte,
készen állnak arra, hogy éberebbek legyenek.
Kaczvinszky Barbara közösségi oldalán vetette fel, hogy:
„Akkor beszéljünk földi dolgokról is. Vannak akik a koronavírusért akár hálát is adhatnak, mert elterelődött róluk a figyelem. Példának okáért emlékezzünk a több mint 19 ezer gyermekpornográf képet összegyűjtő volt perui nagykövetről, Kaleta Gáborról. A világsajtót is bejárt iszonytató bűncselekményt a kormány hosszú hónapokon át titkolta, és amikor kipattant a szégyenteljes botrány, akkor is igyekeztek másokra mutogatni.
Kaleta ügyét a hírek szerint márciusban tárgyalták volna, de hogy volt-e tárgyalás, vagy egyáltalán hol tartózkodik Kaleta, arról a nyilvánosságnak fogalma sincs.
Azt sem tudjuk, hogy tettek-e bármit a hivatalos szervek
azért, hogy megakadályozzák Kaletát abban, hogy ne követhessen el újabb bűncselekményeket.
Riasztó még csak belegondolni is abba, hogy a karanténos időszakban tovább szedhetik áldozataikat a pedofilok.”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
acquiny
2024.08.17 19:13 at 19:13
David Broockman, Joshua Kalla, Alexander Guerrero, Mark Budolfson, Nir Eyal, Nicholas P buy cialis online from india