Akinek kapóra jöhetett a világjárvány – emlékeznek még Kaleta Gáborra?

Február elején – majdnem három hónapja és mégis milyen távoli – attól volt hangos a sajtó, hogy Kaleta Gábor, Magyarország perui nagykövete gyermekpornográfia-botrányba keveredett.

Top secret

Február 17-én Menczer Tamás államtitkár, az Információs Hivatal és az ORFK osztott meg néhány részletet a gyermekpornográfiával megvádolt Kaleta Gábor volt nagykövet ügyéről az Országgyűlés Külügyi bizottságában, azonban

az elhangzottakat titkosították.

Az továbbra sem derült ki,

Kaleta mióta követhette el a bűncselekményt, illetve hol tárolta a felvételeket.

Zárt ülésen tárgyalta az Országgyűlés Külügyi bizottsága a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor ügyét, aki ellen gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség. A bizottsági ülésen elhangzottakat a Külügyminisztérium kérésére titkosították – közölte az ülés után Vadai Ágnes, a testület DK-s tagja. A bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt annyit elárult,

egy mélyen titokban tartott, konspirált, folyamatosan elkövetett bűncselekményről van szó.

A jövőre nézve viszont a Külügyminisztérium azt ígérte,

készen állnak arra, hogy éberebbek legyenek.

Kaczvinszky Barbara közösségi oldalán vetette fel, hogy:

“Akkor beszéljünk földi dolgokról is. Vannak akik a koronavírusért akár hálát is adhatnak, mert elterelődött róluk a figyelem. Példának okáért emlékezzünk a több mint 19 ezer gyermekpornográf képet összegyűjtő volt perui nagykövetről, Kaleta Gáborról. A világsajtót is bejárt iszonytató bűncselekményt a kormány hosszú hónapokon át titkolta, és amikor kipattant a szégyenteljes botrány, akkor is igyekeztek másokra mutogatni.

Kaleta ügyét a hírek szerint márciusban tárgyalták volna, de hogy volt-e tárgyalás, vagy egyáltalán hol tartózkodik Kaleta, arról a nyilvánosságnak fogalma sincs.

Azt sem tudjuk, hogy tettek-e bármit a hivatalos szervek

azért, hogy megakadályozzák Kaletát abban, hogy ne követhessen el újabb bűncselekményeket.

Riasztó még csak belegondolni is abba, hogy a karanténos időszakban tovább szedhetik áldozataikat a pedofilok.”

figyu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük