Connect with us

Kerítésen innen

TEK, minden titkok tudója…? Gyermekpornográfiába belebukott magyar nagykövet hazahozatala is az ő feladatuk? Frissítve!

tek
Megosztás

Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe – értesült az Index.

Egy év után kell erről másodkézből értesülni?

A portál értesülését több, egymástól független forrás is megerősítette. A gyanúsítottat akkor letartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották. Az Index megkeresésére a Külgazdasági-és Külügyminisztérium a következő választ adta:

„Kaleta Gábor nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette. Így további információval nem tudunk szolgálni.”

Az ex limai nagykövet…..

Kaleta Gábor 2001-ben került a Külügyminisztériumba, hosszú ideig az Amerikai Főosztályon dolgozott. Ezután Los Angelesben volt külszolgálaton, majd ismét az Amerikai Főosztályra került vissza. Később a Külügyminisztérium sajtófőnöke lett, majd ugyanezt a munkakört töltötte be az Igazságügyi Minisztériumban. Utána a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott, ekkor már a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon. Ezt követően lett Limában nagykövet.

Forrás

FRISSÍTÉS!

A Terrorelhárítási központ 16.55-kor az alábbi közleményt adta ki a fenti ügyben:

„Budapest, 2020. február 9., vasárnap (OS) – A Terrorelhárítási Központ határozottan cáfolja az index.hu internetes portál állítását, mely szerint a TEK hozta haza a perui nagykövetet. Sajnos, az Index szerkesztősége a cikk megjelenése előtt nem kereste fel a TEK sajtószolgálatát, hogy megbizonyosodjon értesülése valóságtartalmáról.

A TEK az objektív és hiteles tájékoztatás érdekében kéri, hogy hasonló esetben az állampolgárok tájékoztatása előtt keressék fel sajtószolgálatát, így elejét lehet venni a téves hírek terjedésének.”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Bartha László

    2020.02.09 14:30 at 14:30

    Magyarország terroristákat nevez ki nagykövetnek?
    Ezt bizonyítja, hogy a terror elhárítóknak kellett hazahozni !!!!!!!!!!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük