Banánköztársaság
Aludj csak Kedves Vezető, mi meg álmodunk! Mondjuk nagyon vadakat, valami őrült, beteg, szürreális világot
Végre helyrezökkent illiberális világunk szekere. Pedig már kezdtünk aggódni. Az élet lelassult, a kormányzati hiénák elhalkultak, egyedül az Indexet darálták be. Azt is (majdnem) csendben, és ez már „majdnem eredmény” magunkfajta szürreális világban.
Ennyi pénzből?
Merthogy nemzetünk fénylő csillaga, kiszállva az éppen olajcserés, leginkább meccsrejáró repülőjéből (14 milliárdért kap nagyszervízt a nemkormányzati – nem röhög! – repcsipark. Tán arany budit is. Látta a hasonszőrű cimbiknél Szovjetunió-alsón, nagyon pöpec dolog, kell nekünk is. Meg, gondolom, a királyi „onokáknak” járókát, asszonynak új sparheltet, Istvánkának búgócsigát, hadd tekerje a milliárdokat, megérdemli. Meg ilyeneket. 14 milliárdért! Normálisak vagyunk?), majd (esetleg) betolt még néhány páleszt a jól végzett munka örömére, a totális győzelemre, és két napra beverte a szunyát.
Mi meg, ostoba alattvalók, csak lézengtünk az elmúlt napokban, szellemi irányítótorony, meg mindenféle ünneplés nélkül. Mert EKKORA győzelmet csak meg kellene nemzetileg ünnepelni, nem?
Az élet lelassult, a kormányzati hiénák elhalkultak, egyedül az Indexet darálták be. Azt is csendben.
Szijjártó tekintetes úr, gondolom a nagy szilencióra tekintettel, senkinek nem küldött hadüzenetet,
nem rendelte be a világ összes diplomatáját raportra, még hangoskodnának, a nagyvezér felébred, és kész a baj. Egyedül Portugáliában küldte meg a szokásos kultúrált parasztlengőjével az akadékoskodó riportert, aki valami demokráciáról merte kérdezni. Nem is nagyon értette, nálunk ezt a szót már rég törölték a szótárból, de a nemzeti tasli azért repült. Mocskos libsi az, mind.
Aludj csak Kedves Vezető, mi meg álmodunk
Mondjuk nagyon vadakat, valami őrült, beteg, szürreális világot. Megfigyelték? Mekkora hülye egy helyzet! Más iszik, de nekünk vannak tőle baromira mocskos lázálmaink.
(Én például azt álmodom már két éve, hogy a kicsi lányom hm…feltarisznyázott, és kiköltözött Hollandiában, azzal, hogy apa én meguntam. Nem fogok tovább katasztrófaturistáskodni, megtűrt libsibolsi lenni saját hazámban.)
De végre a Kedves Vezető kipihente magát, újra felragyogott a szellem csillaga sokat szenvedett kishazánk egén, és így megtudhattuk, a szokásos péntek reggeli kormányzati liturgián, hogy a Kedves Vezetőnk annyira győzött, de annyira, amennyire még mi sem gondoltuk. A mocskos imperialisták csak gyengülnek-gyengülnek, mi meg feszt erősödünk. Mondjuk ezt sejthettük volna.
Ami még fontos számunkra, hogy a Kedves Vezető volt katona, fél életét edzőtáborokban, meg öltözőkben töltötte, hozzá van szokva. Kár volt mondania, ha valami, ez látszik rajta kilométerekről. Mondjuk, még a kocsma sanszos, ránézésre mindenképp. Pista, a kőművesem szerint, ugyanis a kocsmahivatal látogatása mély nyomokat tud hagyni az ember lelkén.
Hol van hozzánk képest a nyüzüge holland fickó, a dutch guy?
Ez király azért. Sehol! Ő biztos nem volt edzőtáborban. Helyette biztos diplomáciát, meg alapvetően valami emberi modort tanult. Hogy kell felöltözködni, nem az asztalra szotyolázni, nem anyázódni. Pfff. Biciklizik. Oszt? Nekünk meg meccsrejáró repülőnk van, meg az udvari klotyó mögött stadion.
És a legfontosabb, amit még megtudtunk, hogy a Kedves Vezetőnk annyira erős, hogy a hátán is elviszi az összes libernyákot.
Hogy ezt miért mondta, az nem tudhatjuk. Azt sem, hogy neki ki is a „libernyák”, például a saját pártársai, a Néppárt vezetői között.
„DE EZEKET A LIBERNYÁKOT, AKIKKEL VITATKOZNOM KELLETT, ELVISZEM A HÁTAMON”
Ő elvileg a mi miniszterelnökünk. Két nap alvás után. Értik? Jó maguknak!
Én csak annyit, hogy itt a baj nem kevés.
(Cikkünk szerzője, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője)
