Banánköztársaság
„Andi, nézd ezt a sok szép autópályát, ez mind a miénk lett 2057-ig, mit szólsz?” – Lakatos Márk Mészáros-bőrben….
Arról biztosan értesült mindenki, akit érint, vagyis mindannyiunk, -hiszen, ha a szállítás költsége emelkedik, akkor minden többe kerül!- hogy tetemes drágulással kell számolnunk az autópályák használatakor. Azt sem titkolták, hogy 30, azaz harminc évre átadta „állam bátyó” a sztrádák üzemeltetésének jogát. És, hogy kinek? Lehet tippelni…..

Arról biztosan értesült mindenki, akit érint, vagyis mindannyiunk, -hiszen, ha a szállítás költsége emelkedik, akkor minden többe kerül!- hogy tetemes drágulással kell számolnunk az autópályák használatakor. Azt sem titkolták, hogy 30, azaz harminc évre átadta „állam bátyó” a sztrádák üzemeltetésének jogát. És, hogy kinek? Lehet tippelni…..

Szeptember 1-től….
Két név került elő a magyar sajtóban azzal kapcsolatban, hogy kik tartoznak az autópálya-koncessziót elnyerő magántőkealap tulajdonosai közé, „ezeket nem tudom megcáfolni”
– mondta az RTL Híradónak adott interjúban Szimicsku László, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója. Konkrét neveket ugyan nem említett, de a korábbi híradásokban
a 35 évre szóló szerződést elnyerő magántőkealap végső tulajdonosai között Mészáros Lőrincet és Szijj Lászlót említették. A májusban aláírt szerződés szeptember 1-jétől lépett életbe.
Lakatos Márk berágott….
Lakatos Márk a díjemelés apropóján személyesítette meg Mészáros Lőrincet, amint feleségének, Várkonyi Andreának azt mondja:
Andi, Andi, nézd ezt a sok szép autópályát, ez mind a miénk lett 2057-ig, mit szólsz? Figyelj csak Andi, megemelem az autópálya-matricákat, 70 százalék, jó lesz Andi? Veszünk belőle neked szép új órát meg hajót. Andi, ne jógázz, gyere, nézd, ez mind a miénk és csak a saját erőnkből, Andi!
@lakatosmarkstyle De tényleg mindent a saját erejéből ??? #lölő #andi #várkonyiandrea #csillagszoro #fyp #fy #foryouba #nekedbe #nekedbeszeretnémlátni #magyartiktok #csillagszoro #botrány
♬ eredeti hang – Lakatos Márk
… és, hogy mi még a nemzeti Mészárosé? Figyelj! – A teljesség igénye nélkül….
Kicsit elgondolkodtunk és felvetődött, mi van ha Mészáros Lőrinc továbbmegy és látókörét kiszélesíti úgy általában a víz témakörében?
Az egyik legnagyobb hazai kályhagyártó Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global tulajdonában van.
Több elvetélt próbálkozás után végül sikerrel járt Mészáros Lőrinc érdekeltsége: az Opus Tigáz heteken belül teljes egészében bekebelezheti a tatabányai földgázvezeték-rendszert üzemeltető Turulgáz Zrt.-t, amelybe a Tigáz még a Mészáros megjelenése előtt, 2003-ban szállt be a Mol helyére – adta hírül a 24.hu.
Fotó: Lakatos Márk / TikTok
- Orbán áradás, elköltözteti a Harcosok Klubját, a hely új a szöveg a régiMegosztás Előre szólt tegnap este Orbán, hogy valami nagy bejelentést tesz majd a Harcosok Klubjában. A bejelentés megvolt: „Nagy nap ez a mai, ugyanis a Harcosok Klubja átköltözik a Facebookra.” Az indoklás szerint „sokan kerestetek minket azzal, hogy az ismerőseitek szeretnének belépni közénk. A WhatsAppon 20 ezer főben maximalizáltuk a felvehető tagok számát, így ők… További információ: Orbán áradás, elköltözteti a Harcosok Klubját, a hely új a szöveg a régi
- A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fogMegosztás Miközben Európát és benne hazánkat, hatalmas szárazság súlytja, a föld más pontjain árvizek pusztítnak legutóbb Texasban, ahol legalább 78 halálos áldozatot szedett a pénteki villámárvíz , további 41 embert pedig eltűntként tartanak nyilván. További viharok várhatók a régióban, ami akadályozhatja a mentőcsapatokat, A halálos áldozatok közül hatvannyolc, köztük 28 gyermek, Kerr megyében van, ahol… További információ: A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégénMegosztás Újabb kánikulai hétvége most sem kímélte a vonat-vonalakat és persze a még bennük bízó utazóközönséget. Ugyan belengette Hegyi Zsolt, akit jelenleg a MÁV-csoport vezérigazgatójaként tartunk el, hogy beindult kísérleti jelleggel az „olasz meló”, vagyis „próbát teszünk egy mediterrán módszerrel: Magyarországon először sínfestéssel védjük a pályát a túlmelegedéstől”, de persze ez nem volt hatással a… További információ: Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfőMegosztás A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy a több ezeréves tudás, a horoszkóp, mit ígér a mai napra, Apollónia névnapjára. A nap kel: 5:10, nyugszik: 20,30. Nyilas 11.23 – 12.21. – Meglepő Folytatódik kollégája munkahelyi intrikája.… További információ: Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemévelMegosztás Egy csillagjós szerint, ha a Hold hatással van a tengerekre, miért ne lenne ránk is? – szoktam mondogatni mosolyogva, amikor valaki szkeptikusan néz rám a csillagjegyek hallatán. Mert bár sokan legyintenek a horoszkópokra, a csillagjóslás története és valósága sokkal izgalmasabb, mint azt első pillantásra gondolnánk. Az égbolt, mint ősi Google Térkép Gyakran kérdezik tőlem,… További információ: A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
Szerző
Friss
- Orbán áradás, elköltözteti a Harcosok Klubját, a hely új a szöveg a régi
- A rengeteg, 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe