Kerítésen innen
Árverésre kerülnek a még nem NER-újgazdagosított balatoni üdülők – Kalapács alatt az állami tulajdonban lévő maradék
Többször írtunk arról, hogy miként került és kerül folyamatosan „értő kézbe” a magyar tenger partja. Ami eddig állami tulajdonban volt, azt most szándékoznak elárverezni. Arra nem gondol a gondos állambátyó, hogy szeretett népe szívesen üdülne néhanapján, amikor rá kerülne a sor megfizethető áron a Balatonnál. Ez olyan szoci csökevény lenne, ami ugye pfujjjj!
Árverésen értékesíti balatoni üdülőit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő
(MNV) Zrt., az első ütemben értékesítésre szánt üdülők összértéke meghaladja a 2,5 milliárd forintot – közölte az állami vagyonkezelő hétfőn az MTI-vel. Rém egyszerű lesz ezentúl vendégeskedni a NER-kedvenceknél, egyszerűen csak be kell jelentkezni egy Balaton-parti szállodába?!
Közleményükben ismertetik:
az MNV több ütemben kínálja eladásra a korábban üdültetési funkciójú ingatlanokat.
Az első ütemben hét önálló ingatlanra és egy ingatlancsomagra (Turizmus 1.) lehet licitálni, melyek november 19-től lesznek elérhetőek az Elektronikus Aukciós Rendszer (EAR) felületén (e-arveres.mnv.hu). Az értékesítés szabályait és az ingatlanok részletes adatait az árverési hirdetmény tartalmazza.
14 milliótól 1,7 milliárdig….
A kikiáltási árak széles spektrumon mozognak, ezért magánszemélyek is találhatnak elérhető áron üdülőt, ilyen például a 14,5 millió forintos balatonfüredi, vagy a vízparthoz közel fekvő, 35,1 millió forintos balatonszemesi ingatlan. A 100-200 millió forint közötti kikiáltási árról induló üdülők, üdülőkomplexumok a befektetők érdeklődésére tarthatnak számot,
az 1,74 milliárd forint kikiáltási áron meghirdetett Turizmus 1. elnevezésű csomag elemei pedig az idegenforgalmi portfólióbefektetők számára kínálnak lehetőséget
A vagyonkezelő
az idén júniustól az eddig megszokott egyedi ingatlanértékesítés mellett – a piaci befektetői profilok sajátos ingatlanszükségletéhez igazodva – több, nagy értékű ingatlanokból álló, csomagszerű értékesítést indított, hogy olyan ingatlanok is gazdára találjanak, amelyek a korábbi értékesítési kísérlet során önállóan nem keltek el.
Az értékesítendő vagyonelemek nem látnak el közfeladatot, ezért állami tulajdonban tartásuk – az MNV portfóliótisztítási stratégiájával összhangban – sem vagyonpolitikai, sem költséghatékonysági szempontból nem indokolt.
Ez utóbbi megállapítással gondolom sokan vitatkoznának, hiszen a fentiek mellett a szociális érzékenység sem smafu. Az pedig amellett szól, hogy segítsük, aki rászorul.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
Pingback: Robbant a balatoni ingatlanár-bomba - A Covid19 megdobta a tóparti nyaralók árait - Városi Kurír