A mostani vírusterhes időkben, különösen sokan fogtak össze azért, hogy enyhíteni tudjanak a nélkülözésen. Ők azok akik legalább az élet elemi feltételeit próbálják biztosítani. Így tettek...
Orbán Viktornak immár több éve egy -majdnem- 90 éves mumusa van, akit Sorosnak hívnak. A kormánymédia kígyót, békát összehordott arról a pénzemberről, aki nélkül ma talán...
Társakat keresek a facebook működésével kapcsolatos levélhez, Sajó Andrásnak, az Oversight Board magyar tagjának. Hamarosan megkezdi munkáját a facebook Felügyelő Tanácsa Sajó András személyében magyar tagja...
A debreceni Morzsaparti Egyesület kis csapata ma is megtette a hagyományos körútját. Pénteken 160 fő számára tudtunk egy kis „ellátmányt” biztosítani. Voltak köztük gyermekes családok, kisnyugdíjasok,...
Napjaink Magyarországán a fortélyos félelem uralkodik, ahol az „átlagemberek” úgy félnek egy fideszes országgyűlési képviselőtől, mint a tűztől. Olyan országban élünk, ahol az önkény uralkodik a...
A veszélyhelyzetről szóló kormányrendeletek részletes szabályokat tartalmaznak a kilakoltatások felfüggesztéséről is. Erről számos álhír jelent meg az utóbbi napokban a médiában, illetve az internetes portálokon is....
Dúl a járvány, az emberek félnek. A valóságot nem igen ismerjük, csak amit csepegtet felénk az operatív törzs. Munkahelyek százezrei szűnnek meg, sok család egzisztenciája roppan...
„A sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek...
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete több mint 10 éve a hónap utolsó vasárnapján, és nagyobb ünnepek alkalmából vendégül látja a város szegényeit. Sajnos nincsenek...