Az Orbán-rezsim bukása után rengeteg lesz a teendő – van azonban két könnyen végrehajtható feladat, csak meg ne „feledkezzenek” róluk! Helyre kell állítani a demokratikus, alkotmányos...
„Zsidó szempontból az Orbán kormányok (sic) közel állnak az ideálishoz” Augusztus 14-én a neokohn.hu ismertette a Jewish Telegraphic Agency elemzését. Az elemzés viszonylag korrekt, az ismertetés is...
Öt DK-s és egy független, valamint a tartózkodó Bősz Anette ellenében 166 képviselő szerint 2020 a „nemzeti összetartozás éve”. Azaz gyakorlatilag a DK-n kívül nincs komolyan...
Az Akadémia ma még hivatalban lévő elnöke, Lovász László szerint igen. De vajon valóban így van-e? „A törvényt tisztelni kell akkor is, ha nem tetszik” –...
Nézem a hirkereso.hu-t: az utolsó sorosozó anyag július 29-ei. Na jó: az elég rendesen sorosozott, már a „Magyar Nemzetben” is, ahonnan elindult terrormédiabeli útjára. De akkor...
Először persze azt kellene tisztázni, mi is az a „keresztény szabadság”: eszik-e vagy isszák? De Orbán Viktor nem híve semmiféle tisztázásnak: ő a zagyválkodás nagymestere. Az...
Ez az, aminek felrúgása a baloldali – gyurcsányista stb. – képviselők szokása lett: erről hazudozott a „közmédiában” Hidvéghi Balázs. Hazudozás minden szinten Igen, most Hidvéghi Balázs...
Azzal aligha mondok újat, hogy a „közmédia” reggel, délben és este meg éjszaka is gyakorlatilag csak a Fidesz nótáját fújja, azaz hazudik. „Ismereteit” hol „saját forrásból”,...
Hogy Áder János, a köztársaság nélküli Orbánia fideszes „köztársasági elnöke” aljas ember, eddig is tudtuk. Ám az a briganti tempó, amellyel semmibe véve a tiltakozásokat, aláírta...