A vagyonkezelő alapítványok szabályozását is érintő európai bizottsági javaslatcsomag a Varga Judit igazságügyi miniszter által vezetett alapítványra is jótékony hatással volt: 15 napon belül hiánytalanul eleget...
Sokan sokféle stílusban adtak már hangot elemi ellenérzéseiknek a kormányötlet nyomán, miszerint az iskolában 18-20 fokos tanteremben kell ülniük a gyerekeinknek és a tanároknak -no meg...
A világ legsikeresebb női olykor egy rövidke mondatban mondják el a lényeget.
"Az Európai Bizottsággal való megegyezés és a magyar kormány vállalásainak megvalósítása érdekében a mai napon benyújtottam a második törvénycsomagot is a parlamentnek. Azért dolgozunk, hogy a...
Akik manapság 30-as, 40-es éveiket tapossák, még megtudhatják az adatait, hogy Orbán Viktor mikor, milyen utakra használta a milliárdokért megvásárolt katonai gépeket. Persze ennek alapfeltétele, hogy...
Van olyan, aki beáll az ovi udvarába a 30 millás Mercivel, kiveszi onnan és bekíséri Józsikát az épületbe, majd szemrebbenés nélkül kitölti a papírt, hogy bizony...
A Magyar Hang az EP Médiaszolgálatától úgy értesült, hogy ellentétben 2013-al és 2018-al, amikor Orbán Viktor személyesen is jelen volt a jogállamisági jelentés vitáján, ezúttal nemhogy...
Ahogy végig nézek rajtuk, ahogy ott állnak talpig feketében, agyon tetoválva, túlburjánzva tesztoszterontól és rendkívül kevés ésszel, behúzott pocakkal feszítve a kamerák előtt, napszemüvegben, hiszen ahhoz...
Feltehetően Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára nem úgy kelt fel a minap egyik reggel, hogy kiáll a sajtó munkatársai elé...