Fluor Tomi ahogy eddig sem, most sem rejti véka alá mit gondol a NER-ről és annak belső dinamikájáról. A rapper ezúttal a Szabad Európának adott, egy...
Külpolitikai kiskáté kezdő külügyesek számára, hogy könnyebb legyen felismerni a barátot és az ellenséget. Alaptétel: Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja. Ezen belül a...
Közös ellenzéki akció és hetekig tartó üzengetés kellett ahhoz, hogy a kormány végre betartsa a saját törvényét, vagyis éves szinten 7 százalékkal járuljon hozzá a fővárosi...
Nagyra értékelem szavait, amelyek szerint segíteni kívánja a fővárosi vizsgálóbizottság munkáját, annak kiderítését, hogy általam ismeretlen NER-es figurák és Putyin-közeli, kormány által is támogatott oligarchák milyen...
A gyerekeknek orron át adható influenza elleni vakcina november közepétől Magyarországon is elérhető és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) javasolja a covid-fertőzés elleni Pfizer vakcinát 5 és...
A politika jobb oldalán egyre combosodik a politikai pedofília. Ez az ocsmányság talán akkor vette kezdetét, amikor Schmitt Pál egykori dicstelenül távozó köztársasági elnök és vívófenomén...
A Madách Színház mély megrendüléssel tudatja, hogy elhunyt Csűrös Karola színművésznő, Legyen könnyű neki a föld! 1959-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Cserfes, jókedvű naivaként...
Mozgalmából pártot alapítana és indulna a 2022-es országgyűlési választásokon Gattyán György. Az egyik leggazdagabb magyar szerint jók az esélyeik, hiszen az emberek változást akarnak, a múltat...
"Mivel legalább a családtagjaimmal szeretnék találkozni, ma újra elmentem ellenanyag szint mérésre. Miután kifizettem újabb 9 ezer forintot és a vérvételre vártam, megtudtam, hogy a magyar...