A Brit Hadügyminisztérium a Twitteren osztott meg egy térképet, amely Vlagyimir Putyin Ukrajna elleni inváziójának lehetséges módját mutatja be. Pénteken tovább nőtt az Oroszország és Ukrajna...
Az alábbi bejegyzést Fodor János oldalán találtuk. A Rádió Bézs vezetője ezúttal is, mint pályája során olyan sokszor, fején találta a szöget. Úgy tűnik a majmok...
Elképzelem, amint reggel nyüzsög a család, gyerekek az utolsó simításokat végzik az isitáska-pakolás folyamatában, anyuka keni az uzsonnára szánt szendót, apa pedig elégedetten gondol a napi...
Kedd este jelentette örömittasan Cseh Katalin és Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, hogy az Európai Parlament elfogadta azt a Cseh Katalin által készített jelentést, amely a Főváros...
Mint arról korábban beszámoltunk az orosz védelmi minisztérium közleményben jelentette be, hogy a déli és nyugati katonai körzetek egységeit elkezdték visszaszállítani bázisaikra, mivel számukra véget ért...
Eddig mindössze három képviselőjelöltje volt ismert a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalomnak, Détári Lajos egykori labdarúgó, a Való Világból ismert Tommyboy, azaz Könyves Tamás, valamint Janicsák István,...
Ha eddig azt hitte, hogy csak az Ön pénztárcája ürül ki hó közepére, nagyot tévedett, bár ez nem vigasz. Tizenöt éve nem volt ilyen drágulás Magyarországon,...
Bár még csak pár napja annak, hogy Szijjártó Péter kijelentette, nem egyeznek bele abba, hogy újabb NATO-egységek jöjjenek Magyarországra, most egy nagyobb katonai egységet sikerült videóra...
Ugye azt senkinek nem kell magyarázni, hogy az unióból Magyarországra áramló euromilliókat a tömörülés polgárai -köztük mi is, hiszen tagállam vagyunk egyelőre- adjuk össze és bízzuk...