Connect with us

Ez a nap

Az ATV új csatornával és Jakupcsekkel támad

Megosztás

Új csatorna indítását harangozta be az ATV tulajdonosa. Németh S. Szilárd azt mondta: „egy év múlva szeretnék kettő ATV-t látni”.

Megosztás

Új csatorna indítását harangozta be a Heteknek adott interjúban az ATV tulajdonosa. Németh S. Szilárd azt mondta: „egy év múlva szeretnék kettő ATV-t látni”.

Elmondása szerint

az eredeti csatorna megmaradna a hírműsoroknál, az új adón viszont inkább a szórakoztatásé lenne a főszerep. A cél az, hogy az ATV tartsa a G-nap előtti nézettségét, míg az új csatornával nyitni szeretnének a fiatalabb nézők felé is.

Titokzatos hírcsatorna

Németh azt is elmondta: az elkövetkező hetekben bejelentik, hogy az ATV magyarországi partnere lett a világ egyik legnagyobb hírcsatornájának. Azt nem árulta el, hogy pontosan melyik hírcsatornáról van szó, csak annyit mondott, hogy a tárgyalások már hónapokkal ezelőtt megtörténtek. Ezen kívül az ATV stratégiai partnerséget kötött az IKO műsorgyártóval, és most egy „nagyszabású amerikai produkció” hazai gyártásán dolgoznak, amely várhatóan decemberben indul.

Nincs ok Kálmán Olga visszatérésére

Az ATV tulajdonosa arra a kérdésre, hogy Kálmán Olga visszatér-e a csatornához, azt mondta: az Egyenes beszédnek azóta új műsorvezetője lett Rónai Egon személyében, aki megállta a helyét, így nincs okuk arra, hogy befejezzék a közös munkát.

Ősztől indul a napi magazinműsor Jakupcsek Gabriellával. Németh S. Szilárd úgy fogalmazott,

„egy ideje kiadó az ATV-n „az est háziasszonya” szerep, most ezt Jakupcsek Gabriellával betöltjük”.

(Forrás: HVG)

A Hit Gyülekezete Orbánban hisz

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük