Connect with us

Voks 2022

Az ellenzék a szabad városok, települések megteremtéséért küzd

Megosztás

Az önkormányzati választásokon valódi esély kínálkozik a változásra, arra, hogy az ellenzék leváltsa a Fideszt – mondta újságíróknak a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke, miután vasárnap délelőtt leadta szavazatát az önkormányzati választáson Pécsen.

Lehetőség a változtatásra

Tóth Bertalan úgy fogalmazott, hogy az ellenzék Budapesten és a nagyvárosokban, valamint a megyei jogú városok zömében és kistelepüléseken „szövetségben, egymással összefogva küzd a Fidesz helytartóinak leváltásáért”.

Az ellenzék olyan „szabad városok, települések megteremtéséért küzd”, amelyek szolidárisak, képviselik a zöld politikát, beleszólást engednek az embereknek mindennapi életük folyamába, a környezetükkel kapcsolatos döntésekbe és „amelyek nem arról szólnak, miként hajtják végre helyben a központi utasítást” – fogalmazott.

Az ellenzéki politikus azt mondta, az emberek számára most van itt a lehetőség, hogy döntsenek életük megváltoztatásáról, teremtsék meg a szabad településeket. Ennek „az lesz a következő lépése, hogy Magyarország is szabaddá válik” – jelentette ki.

A reggeli részvételi adatokról szólva közölte: a korábbiaknál többen járulnak az urnákhoz, de azt nem tudja megjósolni, mindez a Fidesznek vagy az ellenzéknek kedvez, ő a „másodiknak szurkol”– mondta.

MTI/Sóki Tamás

Karácsony: ez a nap a budapestiek napja lesz

Ez a nap a budapestieké lesz, akik a szavazatukkal visszaszerezhetik városukat – mondta Karácsony Gergely, közös ellenzéki főpolgármester-jelölt újságíróknak, miután vasárnap leadta szavazatát Zuglóban.

„Ez a nap a budapestiek napja lesz, semmiképpen nem az én napom, nem az ellenzék napja, nem is az ellenzéki jelöltek napja, hanem a budapestieké, akik a szavazatukkal visszaszerezhetik a városukat” – fogalmazott a politikus.

Karácsony Gergely úgy értékelt: Budapest az elmúlt kilenc évben egyre inkább kicsúszott az itt lakók kezéből, mert a főváros vezetése folyamatosan engedett a kormány önkormányzati lehetőségeket csorbító politikájának. Elvették Budapest pénzét, Városligetét, HÉV-hálózatát, iskolákat, kórházakat, és azt a lehetőséget is, hogy a város saját maga hozza meg a vele kapcsolatos legfontosabb döntéseket – tette hozzá.

Hangsúlyozta: most itt a lehetőség, hogy ezen változtassanak. „Azt vállalom, hogy október 13-tól visszaadjuk Budapestet azoknak, akik a valódi tulajdonosai, a budapestieknek”.

Arra a kérdésre, hogy mit tartana kudarcnak a mai nap után, Karácsony Gergely azt mondta: semmit nem tart kudarcnak, tekintettel arra, hogy megváltoztatták az ellenzéki politikát, képesek voltak létrehozni az ellenzéki egységet és képesek voltak a budapestiek bevonásával kampányolni.

A politikus arra kért minden budapestit, hogy ne feledjék, „a Fidesz mindenhol Fidesz”, vagyis ne osszák meg szavazataikat, mindhárom voksukat az ellenzéki összefogás jelöltjeire adják.

Arra a kérdésre, hogy ünneplésre számít-e este, Karácsony Gergely úgy válaszolt: „komoly tétekben” fogadott, hogy győzni fognak, „úgyhogy ez így is lesz”.

Karácsony Gergely örömét fejezte ki amiatt, hogy a korábbi két önkormányzati választásnál jóval nagyobb a részvétel az első adatok alapján.

Az ellenzéki jelölt a kampányt úgy jellemezte: az „sokszor lélekemelő, de még többször gyomorforgató” volt.

Karácsony Gergely – akit felesége és gyermekei kísértek el a szavazásra – köszönetet mondott családjának, hogy „kibírták ezt a nagyon kemény néhány hónapot”, valamint megköszönte a támogatást az ellenzéki pártoknak és a kampányban részt vevő aktivistáknak is.

MTI/Balogh Zoltán

Jakab Péter: ez a választás Magyarország egészéről szól

Történelmi jelentőségűnek nevezte a vasárnapi önkormányzati választást Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, aki Miskolcon adta le szavazatát.

A voksolás után az MTI-nek a frakcióvezető azt mondta: természetesen a „Velünk a város” miskolci ellenzéki összefogás polgármester- és képviselőjelöltjére, Veres Pálra és Varga Andreára szavazott.

Jakab Péter kijelentette: a Fidesz módszerei változatlanok, fenyegetnek, zsarolnak, megvesztegetnek, próbálják megfélemlíteni az embereket csak azért, hogy a Fideszre szavazzanak. „Eddig is ezt csinálták, nem ez az újdonság, hanem az, hogy nagyon sok településen, így Miskolcon is sikerült az ellenzéknek együttműködnie”.

A Jobbik frakcióvezetője azt is elmondta: az a céljuk, hogy a fideszes rezsim alól felszabadítsák a településeket, igazi, tisztességes lokálpatrióták irányítsák a községeket, a városokat.

Nemcsak az önkormányzatokról szól ez a választás, hanem Magyarország egészéről – folytatta -, a Fidesz kétharmados többsége ugyanis az önkormányzatokban épült ki, és ezt ott is lehet lebontani. A „2022-es kormányváltáshoz a belépőjegyet ma lehet megvenni azzal, hogy tisztességes ellenzéki jelöltekre szavazunk, ez a belépőjegy nem pénzbe, hanem akaratba és rövid időbe telik, a kormányváltás ma kezdődik” – tette hozzá.

MTI/Vajda János

Gyurcsány Ferenc nem ment bele találgatásokba

A korábbi évek tapasztalatai alapján nem érdemes jósolni a mostani önkormányzati választás részvételi adataiból – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap, miután családja kíséretében leadta szavazatát Budapesten.

Úgy fogalmazott, volt, amikor a magas választási részvétel az ellenzéknek kedvezett, volt amikor a kormányoldalnak, „ezért aztán volt is, amikor el is tévedtünk ebben az elemzésben”.

Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva a győri polgármester-választással kapcsolatban sem kívánt találgatásokba belemenni. A napokban mindent elmondtak az ügyben, most a választókon a sor, hogy döntsenek.

Dobrev Klára, az DK EP-képviselője azon reményének adott hangot, hogy a választók megértették, milyen gátlástalan és erkölcstelen a Fidesz uralta önkormányzatiság. Hangsúlyozta, arra számítanak, hogy az ország számos helyén vissza tudják venni a falvakat, városokat és az embereknek járó európai uniós támogatásokat a Fidesztől.

MTI/Szigetváry Zsolt

Tarlós célja hogy Budapest élhető, fejlődő, nyugodt város legyen

Tarlós Istvánnak, a harmadik ciklusára készülő főpolgármesternek, a Fidesz-KDNP jelöltjének az a célja, hogy Budapest élhető, fejlődő, gyarapodó és nyugodt város legyen.

Tarlós István miután vasárnap, felesége társaságában leadta szavazatát Óbudán, újságíróknak azt mondta: most az a tét, hogy határozott kezekben marad-e a főváros, vagy átvegye a helyét „egy határozatlan, tétova káosz”.

Hozzátette: össze kell hasonlítani, hogy mi volt a fővárosban 2010-ben és mi van ma.

MTI/Máthé Zoltán

Kendernay: bár a választás általában a demokrácia ünnepe, ezt jelenleg nehéz kimondani

Az LMP társelnöke mindenkit arra kér: október 14-étől állítsuk helyre a köz szolgálatát, Magyarország tisztességét, függetlenül attól, kik lesznek a képviselők, a polgármesterek.

Kendernay János vasárnap kora délután nyilatkozott erről Budapesten, miután leadta voksát a XII. kerület egyik szavazóhelyiségében.

Kijelentette: az LMP nem tartja normálisnak az elmúlt években eluralkodó közállapotot, amelyen többszörösen is csorba esett és amely sokak számára csak a kampányban vált láthatóvá. Bár a választás általában a demokrácia ünnepe, ezt jelenleg nehéz kimondani Magyarországon – értékelt.

Erősítsük meg a környezetünk védelmét, és tegyünk lépéseket azért, hogy a következő választásokra egy új, egy más Magyarország tudjon felkészülni, így az valóban a demokrácia ünnepe lehessen” – javasolta.

A politikus az LMP részvételéről szólva elmondta: pártja négy helyszín kivételével az egész országban több ellenzéki párttal közösen indult különböző formációkban. Pécsen nem így tett a párt, nem feltétlenül önszántából – jegyezte meg Kendernay János.

Hangsúlyozta ugyanakkor: ott az LMP egy olyan zöld témát karolt fel, amelyet mindazok támogathatnak, akik elégedetlenek mindkét oldallal, de azok is, akik nem akarják, hogy atomtemető épüljön a közelükben. Kijelentette: ez a program visszaállíthatja az LMP-nek azt a hitelességét, amit az elmúlt években elvesztett.

MTI/Mónus Márton

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük