Kiemelt hírek
Az ellenzéki összefogás nem hatalmi érdekekről, hanem a XI. kerületben élőkről szól
Október 13-a, az önkormányzati választás a változás napja lesz – mondta Karácsony Gergely, az ellenzéki összefogás főpolgármester-jelöltje a XI. kerületi polgármester-jelölt, László Imre (DK) bemutatása kapcsán Budapesten, pénteken tartott sajtótájékoztatón.
A budapestiek visszavehetik városukat a fideszes oligarcháktól
Ez az a változás, amit a budapestiek többsége akar. Azok a pártok, amelyek érzik ezt a felelősséget, közösen indulnak a Fidesz jelöltjeivel szemben, így a budapestiek visszavehetik városukat a fideszes oligarcháktól. Erről szól a választás – hangoztatta az ellenzéki politikus.
A fővárosiak már tudják, milyen az, ha elveszik kórházaikat, iskoláikat, intézményeiket. Minél közelebb van valami Orbán Viktorhoz, annál rosszabbul működik. Az ellenzéki összefogás nem hatalmi érdekekről, hanem az itt élőkről szól – mondta Karácsony Gergely.
A kerületben lakók szolgálata a fontos
László Imre DK-s országgyűlési képviselő, az ellenzéki összefogás XI. kerületi polgármester-jelöltje is azt hangoztatta: az összefogásban részt vevő hat párt és több civil szervezet számára nem a hatalmi célok, hanem a kerületben lakók szolgálata fontos.
A volt kórházigazgató szerint kiemelt feladat az egészségügy talpra állítása és egy élhetőbb európai város kialakítása. László Imre kitért arra, hogy nagy szükség van zöld programra, hiszen Budapesten minden évben több ezer ember hal meg légszennyezés miatt.
A DK-s politikus hozzátette, hogy kerületi polgármesterré választása esetén örömmel mond le országgyűlési képviselői tisztségéről, hogy szolgálhassa kerületét.
Élhetőbb, emberibb, szabadabb városért küzdenek
Orosz Anna, a Momentum XI. kerületi önkormányzati képviselőjelöltje arra hívta fel a figyelmet, hogy az önkormányzati választás döntő fordulatot hozhat, hiszen ha a nagyobb városokban sikerül győznie az ellenzéknek, akkor lesz esély a Fidesz-kormány leváltására is.
Bencsik János, jobbikos politikus azt emelte ki, hogy ma már a fő törésvonal nem a jobb- és baloldal, hanem a visszaépülő egypártrendszer és a demokratikus többpártrendszer hívei között húzódik.
A Jobbik ezért vesz részt az ellenzéki összefogásban, amely egy élhetőbb, emberibb, szabadabb, biztonságosabb városért küzd – tette hozzá.
(Forrás:MTI)
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is