Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében bizonyos, például jogállamisági feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.


Fideszes: nem!

A kérdésben még a tagállami kormányok tanácsának is ki kell alakítania az álláspontját, utána kezdődhetnek majd meg az intézményközi tárgyalások.

A finn néppárti Petri Savarmaa és a spanyol szociáldemokrata Eider Gardiazabal Rubial nevét viselő jelentést 71 százalékos többséggel, 397:158 arányban fogadták el a strasbourgi plenáris ülésen.

Azt, hogy az EP-képviselők közül név szerint ki hogyan szavazott, egyelőre nem nem hozták nyilvánosságra az EP honlapján, de lapunkhoz is eljuttatott közleményében Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő azt írja, hogy a fideszesek közül mindenki nemmel szavazott,

„Beismerő vallomással ér fel, hogy a széles politikai támogatással bíró javaslatot a nyíltan szélsőséges, Európa-ellenes erőkkel egyetértésben a Fidesz képviselői leszavazták, ezzel saját konzervatív, kereszténydemokrata pártcsaládjuk értékeit is megtagadva”

– írta a politikus.


Kifizetések felfüggesztéséről vagy csökkentéséről szóló határozatra

– írja az MTI – a tervek szerint az Európai Bizottság tehetne javaslatot, egy független szakértői testülettel való egyeztetést követően. Elfogadásáról pedig a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament és a tagállamok kormányait tömörítő tanács döntene. Az aggályosnak tartott kérdések orvoslását követően a két intézmény feloldhatná a zárolt uniós pénzeket. Éves jelentésben értékelné az EU-tagok helyzetét az említett szakértői testület, amelybe minden tagország parlamentje egy szakembert delegálna, az EP pedig ötöt.

Az Orbán-kormánnyal szemben állandó, az antidemokratikus intézkedései fényében megalapozott vád,

hogy nem tartja tiszteletben a jogállamiság alapelveit. Erre hivatkozva indulhatott el a Sargentini-jelentés elfogadása után Magyarország ellen a lisszaboni szerződés 7. cikkelye szerinti eljárás, legutóbb az Európai Bizottság egyik alelnökeként Jyrki Katainen növekedésért és versenyképességért felelős biztos jelezte, egyszerűen nem érti, hogy európai adófizetők pénzét miért használják fel olyan országokban, ahol nem tartják tiszteletben a jogállamiságot.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét