Kiemelt hírek
Az MSZP pártigazgatója szerint „Karácsony Gergely több szempontból is fontos igazodási pont”
Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója, aki maga is megosztó személyiség, úgy a pártján belül, mint azon kívül a 168 óra kérdéseire válaszolva elmélkedik a választás, és az előválasztás közeljövőjéről.
Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója, aki maga is megosztó személyiség, úgy a pártján belül, mint azon kívül, a 168 óra kérdéseire válaszolva elmélkedik a választás és az előválasztás közeljövőjéről.
Karácsony az igazodási pont
Több ellenzéki politikus is megfogalmazta már, hogy túl sok a kis párt az ellenzéki oldalon, és ez változni fog a 2022-es választások után. Elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP az LMP-vel és a Párbeszéddel egy zöld pártot hozzanak létre? A 99 Mozgalomnak milyen szerepet szánnak ebben?
Karácsony Gergely több szempontból is fontos igazodási pont: Budapest főpolgármestere, valamint ő a legesélyesebb arra, hogy legyőzze Orbán Viktort. Neki természetes partnere az LMP, az MSZP pedig hosszú évek óta stratégiai szövetségese. Történelmi hasonlatként akár zöld-vörös pólusnak is nevezhetjük ezt, de bárhogy is hívjuk, egy ilyen erő egyértelműen kibontakozóban van. A 99 Mozgalomnak ideológiai és szakpolitikai értelemben is fontos szerepe van, elsősorban azok számára, akik egy párthoz sem szeretnének kötődni.
Ha Karácsony Gergelyt megválasztják, új főpolgármesterre lesz szükség. Van már jelöltjük?
Logikusnak tűnik, hogy előválasztáson szülessen döntés erről. Karácsony Gergely miniszterelnökként fontos szerepet játszhat az utódlásban, történjen ez akár előválasztáson, vagy más módon. Ha sikerül közösen sikerre vinnünk Karácsony Gergelyt miniszterelnök-jelöltként, akkor az is logikusnak tűnik, hogy az MSZP-PM-LMP közös főpolgármester-jelöltet indítson.
Előválasztás járványhelyzetben
Az előválasztás pontos menete már ismert. A kormány azonban szeptemberig meghosszabbította a járványhelyzetet. Mennyire nehezítheti meg ezzel az önök dolgát?
Ahhoz, hogy a mostani menetrend felboruljon, radikális változásnak kellene bekövetkeznie a járványt illetően. Önmagában a veszélyhelyzet fenntartása nem számít ilyen szempontból. Bizonyossággal kijelenthető, hogy augusztus 23-ától megkezdődik az aláírásgyűjtés. Az előválasztás első fordulója szeptember közepétől kilenc napig, a második forduló pedig hét napig tart majd. Az előválasztás menetrendje október elején lezárul. Október 23-án a szövetség már közös nemzeti ünnepre készül a miniszterelnök-jelölt vezetésével.
Online is lesz lehetősége az embereknek szavazni. Ez lehet alternatíva, ha mégis bekövetkezik a legrosszabb?
Az online verzió az egyik lehetséges választási mód. Azt, hogy kizárólag így lehessen szavazni, nem tartjuk reálisnak, sőt, támogathatónak sem. Az online szavazás része az előválasztásnak, egy esetlegesen romló egészségügyi járványhelyzetben biztosan többen fognak élni vele.
Mennyiben változik az online választás menete a 2019-es előválasztáshoz képest?
Már ott is volt online szavazás és regisztráció, de akkor kevesebben éltek vele, mint amennyi szavazóra most számítunk ezen az téren. Lényegében azonosak a szabályok, mint 2019-ben. A külföldön élő magyaroknak is adott lesz az online előválasztás lehetősége. Ez a szavazási mód minimális számítástechnikai ismeretet igényel, erről lesz is egy külön tájékoztató kampányunk.
Hat párt konszenzusa döntött
Mik az előválasztáson való indulás pontos szabályai? Ki döntött ezekről a kritériumokról?
A kérdésekben a hat párt konszenzusa döntött, de a jelöltállítás során civil szervezeteket is bevonunk az egyeztetésekbe. Az induláshoz egyéni jelöltek esetében 400, a miniszterelnök-jelöltek esetében 20 ezer aláírás összegyűjtésére, valamint több dokumentum mellett egy érték-, és feddhetetlenségi nyilatkozat aláírása szükséges. Ez utóbbi azt jelzi, hogy az adott jelölt semmilyen módon nem működik együtt a NER-rel, valamint hogy a jövőre nézve megállapodást kötött egy párttal a frakciótagságról. Fontos, hogy ez nem párttagságot jelent, hanem annak a biztosítását, hogy a következő kormányt biztos háttér támogassa az Országgyűlésben.
A hat ellenzéki párton kívül lehet-e más frakcióra is számítani?
A Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt számára nyitva áll ez a lehetőség. Amennyiben az előválasztáson a frakcióalakításhoz szükséges mandátumot elnyerik, akkor nyitottak vagyunk arra, hogy hét frakció legyen. Erről az előválasztás után születik majd döntés, de én személyesen azt gondolom, hogyha öt jelöltük nyerni tud, akkor ez lényegében nem kérdés.
(Olvassa el a teljes interjút a 168 óra oldalán)
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Csillag Gábor
2021.07.12 14:23 at 14:23
Karácsonyban van a bizalmam.
Fürediné Kiefer Edit
2021.07.12 15:34 at 15:34
Néhány éve arra figyeltem fel, hogy Karácsony részvételi demokráciát hirdet, amiről akkor valójában nem sokat tudtam, de a közel lakó diákokat mindig megkérem, hogy ha levizsgáztak, adják nekem a tankönyveket, mert én örök diák vagyok nagy tanulási vággyal, persze a nekem szükséges szakmai könyveket folyamatosan megveszem. Így tudtam értelmezni a részvételi demokráciát a tankönyvből, ami a magyaroknak a legjobb tartalmú lenne, mert a tudás összegződne, azaz a kiművelt emberfők tudása halmozottan felhasználható lenne.Hamvas iró tanította: A tudás akkor érték, ha megosztjuk és bár nekem van egy dicséretes könyvtáram több tíz ezer könyvvel, azért 16 éve az interneten is tanulok, örök jegyzetelő vagyok, és ebből fel tudom mérni, hogy ez a mai kormány nem ismeri a világtudást, ezért csak egy vezető diktátuma után rossz irányba halad az ország, és ezt propagandával fedi le,ami tarthatatlan már.