Connect with us

Kerítésen innen

Bagdy Emőke nincs jóban az ellenvéleménnyel – kikéri magának!

bagdy
Megosztás

Több mint ezren írtak alá egy állásfoglalást, melyben kiállnak a Dúró Dóra által ledarált, Meseország mindenkié című mesekönyv mellett. A nyilatkozatban azt is kiemelik, hogy „ elhatárolódnak minden olyan pszichológus, így Bagdy Emőke nyilatkozatától is, amelyek szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak”.

Több mint ezer pszichológus írta alá

azt a nyilatkozatot, amelyben kiállnak a Dúró Dóra által ledarált, Meseország mindenkié című mesekönyv mellett. A nyilatkozatban úgy fogalmaznak:

„kijelentjük, hogy a könyv fontos társadalmi jelenségeket dolgoz fel és emel be a mesék világába, ami nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára. Emellett elhatárolódunk minden olyan pszichológus, így Bagdy Emőke nyilatkozatától is, amelyek szakmaiatlan és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, és amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása”.

Bagdy Emőke, hogy „oldja a feszkót” a Magyar Nemzetben válaszolt az őt ért vádakra

A neves klinikai szakpszichológus úgy kezdi:

„kikérem magamnak a szakmaiatlanság vádját!”

Bagdy Emőke ezután leírja, hogy a meséhez nem volt egy szava sem, és a 3–6 éves kor közötti időszak fejlődéspszichológiai törvényei alapján szólt hozzá a vitához. Majd hosszasan taglalja azt, hogy ez a kor

„az epigenetikai, fejlődéslélektani tudományos bizonyítékok szerint a saját nemmel való azonosulás szenzitív időszaka”.

Tovább is van….

„Számomra az a kritika részéről a legfőbb kérdés, hogy amikor a népesség kilencven százalékában ez a biológiai és szociális nemi illeszkedés jellemző, és zavartalanul végbemegy, ez képviseli a többséget, miért oly fontos a kisebbségi folyamatokra érzékenyítés a meséken keresztül? Az átlagot akarják netán egyesek megváltoztatni? Tartsuk azt elsősorban fontosnak, ami keveseket érint? Vajon miért? Mert ha az elfogadás és mássági tolerancia elérése volna a cél, akkor nem a 3-6 éves korra kellene koncentrálni, hanem arra a tudatos nevelési folyamatra, amely az iskoláskori időszakkal veszi kezdetét. 3-6 éves kor között valamely (például mesei) mintakínálat esetén, az automatikus, azonosulási szoftver letöltést lehet csak elérni. Ez a cél? Legyen más az átlag, a többség? Milyen? Ez már ideologikus befolyást feltételez”.

Bagdy Emőke válaszában leszögezi, hogy

soha semmiféle gyűlöletkeltést nem aktivált és nem is fog.

„Tiszteletben tartom a másságot, és tiltakozom minden kirekesztés ellen.

Saját sorsom példáján állíthatom, tudom, mi a másság, a kirekesztettség. Tudom, milyen osztályellenségnek lenni, gyerekként kiűzve az „átlagból”. 23 éves koromig csak a negatív társadalmi diszkrimináció levét ittam származási kirekesztettségem miatt. Én keltenék gyűlöletet? Én volnék kirekesztő? Mélységesen felháborítanak az alaptalan vádak”

– fogalmaz.

A neves klinikai szakpszichológus végül megkéri azokat, akik a

„Magyar Pszichológiai Társaság keretében alakított szekciójukra hivatkozva, téves értelmezésükkel rám nézve alaptalan vádakat hangoztatva aláírásokat gyűjtöttek, hagyjanak fel azzal az indulatgerjesztéssel, amelyet sikeresen elértek”.

„Ezt az indulatot nem én gerjesztettem, hanem a saját haragjuk.

Tizenötezer magyar pszichológus közül ezer aláíró önökkel tart, de nem tudjuk, hogy a tizennégyezer mit gondol”.

– teszi hozzá.

Galambos Lajos

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Marta+Brash

    2020.10.12 22:16 at 22:16

    Bagdy Emoke valoban megkerulhetetlen a magyar pszichologustarsadalomban, de mivel „a szarmazasa miatt” is csak ket evet kellett varnia az egyetemi tanulmanyainak elkezdesere, hat nem nagyon tudom ot sajnalni! A vallas fele valo tulzott elkotelezettsege ebben az esetben elegge ranyomja belyeget a velemenyere, hozzaallasara – es ha a kritikat ebben az esetben nem turi el, – ott bizony komoly problemak lehetnek a sajat helyzetenek az ertekelesevel is, ugyhogy probaljon meg megbaratkozni a gondolattal, hogy az o munkassaganak kezdete ota eleg sokat valtozott a tarsadalom es a pszichologiatudomany is.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük