Connect with us

Blogbazár

Bajtársak bűnszövetségben

Bajtársak bűnszövetségben
Megosztás

A Fidesz MPSZ-ben (amely már 1994 óta nem azonos az 1988-ban létrehozott liberális párthoz) nincs mérték, csak elszabadult gyűlölet, fanatizmus és nehezen leplezhető rettegés, hogy elvész a hatalom, a pénz, a cég, a föld, a trafik. A „polgári” márkajelzéssel legyártott politikai termék halott – oszladozó teteméből veszett sakálfalka lakmározik a budai elitnegyedekben is.

Orbán: „A migráció hosszú ideig téma lesz…”

Az ő kultúrájuk, az ő megküzdésük, az ő zsinórmértékük fejeződik ki a kátrányfoltok képében: ennek a hatalomnak végképp semmi köze sem a kereszténységhez, sem a konzervativizmushoz.

Letették az esküt az új kormány tagjai. Orbán Viktor bemutatta őket, és megismételte, amit egy héttel ezelőtt a miniszterelnöki eskütételén mondott:
a 2010-2030 közötti időszakot egy időszaknak látja, nem négyéves egységekben. – Ez nem mást, mint az életfogytig tartó miniszterelnökségét jelentheti.

Azt mondta, Európa súlypontja keletre tolódik, mi vagyunk Európa jövője.

„Régen álltak olyan jól a csillagok felettünk, mint most, de még csak a munka felénél tartunk. Új kihívásokhoz kellett igazítani az új kormányt.”

Biztonsági és szellemi fenyegetésekkel is szembe kell nézni, a migráció hosszú ideig téma lesz.

Szerinte

„bajtársi-politikai szövetségként tekintenek magukra, nem egymással versengő politikusok közösségeként. Ez a hatalmas politikai közösség, nem véletlenül vált Magyarország meghatározó politikai erejévé.”

Kollár Erzsébet

Cikkek a szerzőtől:

Orbán Viktor – Jézus Krisztus nevében

Az orvosok hibái ma is sírba szállnak, avagy amitől Semmelweis is beájulna

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük