Ez a nap
Bálint gazdát a koronavírus vitte el — özvegye a gyász legnehezebb időszakát magányos karanténban tölti

Bálint György († 100) a koronavírus áldozata lett. Négy napig a siófoki kórházban kezelték, a harmadikon csináltak koronavírustesztet, amely negatív lett. Ezután került a főváros közeli intézménybe, ahol szintén volt egy negatív teszteredménye. Ám a kétoldali tüdőgyulladás miatt újabbat csináltak, ami már kimutatta a vírust.

Karanténcetli az ajtón
Bálint György otthonának ajtaján most piros karanténcédula virít, s halálhíre után nem sokkal a kormány vírusinformációs honlapján megjelent: elhunyt egy 100 esztendős férfi beteg. Nem sok kétely lehet ezek után, az ország kedvenc kertésze elkaphatta halála előtt a vírust,-írta hétfőn hajnalban a Blikk.
Tragédia a karanténban
A lapnak nyilatkozott az özvegy egyik közeli rokona:
„Sajnos igaz, kár lenne tagadni. Gyurka koronavírus-fertőzött volt. „Szegény gyászoló felesége karanténban van, a gyerekei sem lehetnek mellette a nehéz pillanatokban. Összetört, nem képes semmit mondani. Egyelőre egészséges, rajta is elvégezték a tesztet, ami negatív lett. Két hete vasárnap halt meg Gyuri bácsi, a feleségével pedig csak másnap közölték: az elhunyt a kistarcsai kórházban elvégzett utolsó koronavírus-teszteredménye pozitív lett, ő pedig karanténköteles emiatt.”
A beszámoló szerint négy napig a siófoki kórházban kezelték Bálint gazdát, a harmadikon csináltak koronavírustesztet, amely negatív lett. Ezután került a főváros közeli intézménybe, ahol pár nap után szintén volt egy negatív teszteredménye. Ám a kétoldali tüdőgyulladás miatt újabbat csináltak, ami már kimutatta a vírust, de mire az eredmény elkészült, a beteg elhunyt, vagyis néhány nappal korábban fertőződhetett meg.
Gyuri bácsi mellett ott volt a felesége, aki ugyancsak a Blikknek mondta el még a múlt héten, hogy még el tudott búcsúzni párjától. Ekkor még maga sem tudta, hogy másnap értesítik:
vesztegzár alá kerül, mert elhunyt férje koronavírus-fertőzött volt.
Az önkéntes karantén sem óvta meg Gyuri bácsit
A család értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen Gyuri bácsi a vírusveszély első perceitől kórházba szállításáig önkéntes karanténban élt, kora miatt vigyázott rá a família- folytatódik a cikk.
Bálint György temetése
Mivel Bálint gazda felesége jelenleg is karanténban van, a temetéssel megvárják a kéthetes vesztegzár leteltét. Bálint György temetése nyilvános lesz, július 14-én 11 órakor a Fiumei úti sírkertben helyezik örök nyugalomra az ország legkedveltebb kertészét.
A cikk utolsó mondatát nem nem tudjuk mire vélni, hiszen a Városi Kurír úgy tudja, Bálint György végakarata az volt, hogy hamvait gyermekkora színterén családja egykori birtokán szórják szét.
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára