Kerítésen innen
Balog Zoltán a magyar adófizetőkkel támogattatja a kanadai reformátusokat

Balog Zoltán emberminiszter a Torontói Első Magyar Református Egyháznak (TEMRE) 500 millió forintos támogatást adott, amit pénzt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter küldi át az Emberi Erőforrások Minisztériumának, olvasható a magyar közlönyben.
Magyar Diaszpóra Missziós Központ
A magyar fideszesek előszeretettel látogattak eddig is Torontóba, ahol a több mint nyolcvan éve üzemelő TEMRE-vel jó kapcsolatot ápolnak. Balog Zoltán 2014-ben ellátogatott templomukba, és tavaly júniusban is részt vett egy torontói istentiszteletükön, ahol megáldott egy székely zászlót
Nem ő volt az egyetlen, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár 2017-ben köszöntette ugyanazon gyülekezet tagjait. A Magyar Nemzet értesülése szerint, annyira nagy a haverság, hogy az egyház Facebook-oldalára a torontói magyar főkonzulátus, illetve a szervezet munkatársai töltik fel a képeket, tartalmakat.
A gyülekezet honlapján a rendkívüli közlemények fülön is a torontói főkonzulátus adatai szerepelnek – az ebédjegyről és tomboláról szóló hírek alatt –, illetve egy itiner arról, hogy a külföldre szakadt magyarok miként szerezhetnek könnyen magyar állampolgárságot.
Ha tetszik, ha nem, fejenként 12 ezer forinttal támogattuk tavaly a protekciós egyházakat
A mintegy kétszáz fős gyülekezet vezetője, Vass Zoltán lelkipásztor tavaly november 8-án látogatott Budapestre, a Magyarországi Református Egyház zsinati találkozójára. Mint a Református.hu is beszámolt róla, az eseményre a nyugat-európai és tengerentúli református diaszpórák vezetőit várták, a fő téma pedig a kormány és az MRE kötött új megállapodás volt.
A kormánynak kedves egyházakhoz ömlik a támogatás, az engedetleneket büntetik
Az egyezmény 23. cikkelye kimondja, hogy a kabinet támogatja a református egyházat a diaszpóra magyarság identitásmegőrző munkájában. Így valószínűsíthető, hogy a félmilliárdos támogatást is erre a célra küldték, és tényleg Vass Zoltán gyülekezete alapíthat missziós központot Torontóban.
A Kanadai Magyar Televízió producere, Maros Zoltán telefonon utolérte Vas Zoltánt:
A Torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztorától Nt. Vass Zoltántól kapott értesülés szerint egy Magyar Diaszpóra Missziós Központ jön létre a közeljövőben Torontóban. Ennek anyagi fedezetét a jelenlegi templom eladása, Magyar állami támogatás (500 millió Ft) és a Kanadai kormány anyagi támogatása biztosítja. Ebben a komplexumban helyet kapnak fiataloknak és időseknek szóló missziós programok, egy bentlakásos idősek otthona és természetesen a református templom is. Az ezzel kapcsolatos teendők várhatóan az idén augusztusban kezdődnek el.
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek