Kiemelt hírek
Virológus: bárki megkaphatja a harmadik oltást, a háziorvosok maguk dönthetnek! – erről a kördokik és a Müller-Orbán páros is tud?
Lisziewicz Julianna a Spirit Fm Akutál című műsorában azt mondta: a háziorvosok maguk dönthetnek arról, hogy beadják-e a harmadik oltást, minden orvos maga mérlegelhet; ennek mellékhatása nincs, csak hatékonyabb lehet a védelem vele.
Lisziewicz Julianna a Spirit Fm Akutál című műsorában azt mondta: a háziorvosok maguk dönthetnek arról, hogy beadják-e a harmadik oltást, minden orvos maga mérlegelhet; ennek mellékhatása nincs, csak hatékonyabb lehet a védelem vele.
A szakember ismertette: immunológiailag általában két oltás kell, hogy kialakuljon egy bizonyos védettség, de ha három hónap után felveszik a booster-oltást, még nagyobb védettségi szint alakulhat ki. Ugyanez jellemző azokra az emberekre is, akik már elkapták a fertőzést, de a gyógyulásukat követő harmadik hónapban felveszik a koronavírus elleni oltást. Lisziewicz Julianna hangsúlyozta: semmilyen káros hatása nincs az emlékeztető oltásnak.
A virológus szerint az antitest vizsgálatok nem jelentenek semmit, ezekből nem lehet következtetést levonni. Lisziewicz Julianna egy friss tanulmányra hivatkozva beszélt arról is, hogy a Moderna, a Pfizer és a Szputnyik a leghatásosabb vakcina. Felhívta a figyelmet arra is, hogy attól mert valaki be van oltva, az csak a megbetegedés valószínűségét csökkenti, de elkaphatja a vírust.
Minek a harmadik Sinopharm?
Sokan vannak Magyarországon, akiknél a két koronavírus elleni védőoltás után sem alakult ki megfelelő védettség a vírus ellen. Ők aggódnak, és keresik a megoldást. Van, aki Romániába megy ki a harmadik – Pfizer – oltásért. Nálunk főleg a Sinopharm vakcinával oltott, 65 év fölöttiek szervezetében nem alakult ki a koronavírussal szembeni védettség az antitest- és sejtes vizsgálat alapján két oltás után sem. Erre már egy Facebook-csoport is alakult, amely petícióval, illetve levélben próbál segítséget kérni a döntéshozóktól és a szakemberektől.
Magyarországon nincs kialakult protokoll erre az estre,
a háziorvosok belátására van bízva, hogy hogyan kezelik ezt a szituációt. Vannak azonban olyanok is,
akik megelégelték ezt a dezinformatív helyzetet, és félnek, így ők Romániába utaznak, hogy felvegyenek még egy, harmadik oltást is, ami Pizerrel történik.
A román oltási protokoll lazább, mint a magyar, ezt tudják kihasználni azok a magyarok, akik hiába vették fel itthon az oltást, a tesztek alapján nem védettek a koronavírussal szemben. Romániában a regisztrált állampolgárok oltópontra mehetnek oltakozni. A nagyobb oltási kampányok során azonban
bevásárlóközpontok parkolóiban autós oltópontokat is megnyitnak, ahol előzetes regisztráció nélkül, a személyazonosságot igazoló okmány bemutatásával uniós állampolgárokat is beoltanak.
A védettség nagyon pontosan mérhető
„Minden vakcinánál, a Pfizernél is van olyan oltott, akinél nem alakul ki védettség, vagy csak nagyon alacsony szintű, de ezt nem lehet kívülről megmondani, ezt mérni kell”
– hangsúlyozta Duda Ernő. Szerinte ez egészen addig nem probléma, amíg – mint például a vektorvakcináknál – csak a beoltottak egy-két százalékát érinti. Ha viszont a beoltottak fele ilyen, az nagyon komoly probléma. A professzor jogosnak tartja a kínai vakcinával oltottak, de a tesztek szerint nem védettek felvetését, hogy itthon monitorozni kell a Sinopharmmal oltott hatvanévesnél idősebbeket, és ha nincs vagy alacsony a védettségük, kapniuk kell egy harmadik oltást.
„Ez félig illegális, de az egészség fontosabb ennél”
A Szabad Európa kérdésére, van-e egészségügyi kockázata annak, ha valaki nem vár a kormányzati lépésre, hanem „saját maga intéz magának” egy harmadik vakcinát, Duda Ernő azt mondta, rengeteg levelet kap olyanoktól, akik megkapták mindkét oltást, és semmiféle ellenanyagszintjük nincs. Arra biztat mindenkit, hogy próbálja ő maga elintézni magának a Pfizert. Szegediekkel előfordul, hogy átugranak Szerbiába, és beoltatják magukat, vagy Erdélyben van rokonuk, és elmennek oda.
De van olyan is, hogy a magyar orvos minden további nélkül újra beoltja
– mondta a professzor.
„Az államnak kellene ezt intéznie, de én mindenkit arra biztatok, hogy miután az állam malmai még az Isten malmainál is lassabban őrölnek, ne maradjon védtelen hosszú hónapokon keresztül, oltassa be magát, ha tudja. Ez félig illegális, de az egészség fontosabb ennél.”
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat