Banánköztársaság
Bauer Tamás: Amit szabad Jupiternek

A Magyar Hang tudósítója arról kérdezte ma Gulyás Gergely minisztert a budapesti román nagykövet kijelentéséről, miszerint a magyar állam romániai gazdasági szereplőknek folyósított támogatásai a továbbiakban csak kétoldalú államközi megállapodás esetén tarthatók fenn.

Gulyás miniszter a kérdésre azt válaszolta,
hogy az Európai Unó egységes gazdasági térségében nem korlátozható az ilyesmi. Másképp fogalmazva: a magyar állam oszthat támogatásokat Romániában ottani vállalkozásoknak anélkül, hogy ebbe beleszólna a román állam.
Ismerjük el: ebben Gulyásnak igaza van. (Azt a kérdést most félreteszem, hogy indokolt-e a magyar állam költségvetéséből, vagyis a magyar adófizetők pénzéből támogatni romániai vállalakozásokat, amelyek nem Magyarországon adóznak, miként dolgozóik sem.)
Gulyást helytálló válaszáról egy korábbi sajtótájékoztatón elhangzott válasz jutott eszembe,
amelyet még Gulyás elődje, Lázár János tartott néhány évvel ezelőtt. Lázárt akkor a civil szervezeteknek nyújtott támogatásairól kérdezték, melyeket a Norvég Alap megbízásából pályázati alapon az Ökotárs Alapítvány osztott el, és ez annyira nem tetszett a kormánynak, hogy a rendőrséggel házkutatást tartatott az Ökotárs irodáiban, és annak vezetőjét elő is állították. Lázár az ügyben azt nyilatkozta az újságírók kérdéseire, hogy Magyarországon ne adjon a Norvég Alap civil szervezeteknek támogatást a magyar állam véleményének figyelembe vétele nélkül.
Lázár akkori helyén ma Gulyás van,
de amennyire tudom, a vita azóta sem rendeződött, és Magyarország egyáltalán nem veszi igénybe a Norvég Alap támogatásait. A kormány ugyanis mindmáig nem fogadja el, hogy a civileknek szóló támogatásokat (melyek csak kis részét teszik ki a Norvég Alap támogatásainak) tőle függetlenül osszák el Magyarországon, és ezért nem írták alá az erről szóló megállapodást Norvégiával. (A többi támogatott új tagállam megállapodott Norvégiával, és kapja a támogatásokat.)
Tehát Romániában a magyar állam annak ad pénzt, akinek akar, Magyarországon viszont a norvég állam nem teheti meg ezt. A magyar állam a Jupiter.
A fenti véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a Városi Kurír álláspontját, de itt a helye, mert sokakat érdeklő problémát vet fel. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, (info@varosikurir.hu) csak bátran!
Olvasnál még Bauer Tamástól a Városi Kuríron? Ide kattints!

Szerző
Friss
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel
- Megölték az Unitravel-t – vélekedik a csődöt jelentett utazási iroda