Blogbazár
Bauer Tamás: Diktatúra Németországban?
Gulyás Gergely miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján az egyik otrombaság a német közszolgálati televízió egy, Magyarországgal foglalkozó műsora kapcsán hangzott el.
A Hír TV újságírója kérdezett rá egy ilyen adásra, mire Gulyás a következőt válaszolta:
„Nyilván a német köztelevízió nincs sokkal jobb állapotban, mint egy diktatúrának a köztelevíziója, ez az általános véleményem.”
A konkrét adásra vonatkozó megjegyzéseket követően hozzátette:
„Tudomásul kell venni, hogy Németországban a közmédia a balliberális propagandának az egyik eszköze, és a német propaganda soha nem volt rossz.”
Ugyan mely korszakára célzott a német „propagandának”?
Naponta nézem mind a magyar, mind a német közszolgálati televízió híradóit és politikai tárgyú vitaműsorait. Vajon min mérhető le, hogy egy ország közszolgálati médiája a demokrácia vagy a diktatúra állami médiája-e? Szerintem mindenekelőtt azon, hogy arányosan szerepelnek-e benne a kormány és az ellenzék politikusai, megismerheti-e a néző illetve hallgató. Az álláspont megismerésének feltétele, hogy a műsorvezetők felteszik-e a politikusoknak nemcsak az általuk kívánt kérdéseket, hanem azokat is, amelyekre nem szívesen válaszolnak.
A diktatúra televíziójában közismert módon alákérdeznek a politikusnak, olyan kérdéseket tesznek fel neki, amelyekre „válaszolva” ő elmondhatja, amit mondani akar. Klasszikus példája volt ennek Kádár János rendszeres „interjúja” a május 1-i felvonulás közben. A demokrácia televíziójában viszont feltesznek minden olyan kérdést, amelyre az állampolgár kíváncsi lehet.
Javaslom Gulyás miniszternek, hogy hallgassa meg Orbán miniszterelnök bármely, péntek reggeli rádióinterjúját,
illetve Angela Merkel egy-egy interjúját az ARD-n vagy a ZDF-en. Ezek nem hetente hallhatók, de amikor történik valami a német politikában, ami különösen foglalkoztatja a közvéleményt, a kancellár asszonyt vagy Anne Will egész órás műsorában, vagy az ARD „Farbe bekennen” (Színt vallani) illetve a ZDF „Was nun…” (És most…?) című adásában kérdezik. Ez utóbbi adásban faggatják az újonnan megválasztott pártvezetőket, frakcióvezetőket is.
A hétről-hétre jelentkező „Bericht aus Berlin”
(Jelentés Berlinből, ARD) illetve „Berlin direkt” (ZDF) adásokat is ajánlom Gulyás miniszternek, jól tud németül, látni fogja, hogy ugyanolyan keményen faggatják a kormány minisztereit, mint az ellenzéki pártok vezetőit. Ha megnézi időnként ezeket az adásokat (a ZDF műsora a legtöbb magyar kábelhálózatban nézhető), be fogja látni, hogy a német közszolgálati média megfelel a demokratikus közszolgálatiság követelményeinek. Orbán miniszterelnök rádióinterjúiról és az M1 stúdióbeszélgetéseiről viszont azt állapíthatja majd meg, hogy azok iskolapéldái annak, ahogy a diktatúra állami médiája működik.
Ne intézzük el azonban ilyen könnyen Gulyás miniszter mondatát
Vajon mi készteti arra, hogy a német közszolgálati televíziót diktatúra közszolgálati televíziójának minősítse? A kérdés nemcsak olyan értelemben tehető fel, hogy arányosan szerepelnek-e a politikai oldalak politikusai, és hogy milyen módon kérdezik őket az interjúban, hanem úgy is, hogy milyen álláspont talajáról kérdezik őket, milyen álláspontról minősítik az alkalmanként elhangzó kommentárokban a politikai fejleményeket. Annál is inkább, mert a Fidesz politikusai, a hozzá közel álló politológusok, újságírók olykor cenzúrát emlegetnek Németországgal kapcsolatban, azt állítva, hogy bizonyos dolgokról a sajtó, a média nem számolhat be, bizonyos álláspontok nem hangozhatnak el.
A német közszolgálati televízióban a korábbi újfasiszta pártok valóban nem kapnak szót (akkor sem, ha bejutottak egy-egy keleti tartomány parlamentjébe), de amióta az AdF a maga menekültellenes és EU-ellenes retorikájával sorra jutott be a tartományi parlamentekbe, majd a Bundestagba, politikusai rendszeresen láthatók és hallhatók a közszolgálati média interjú- és vitaműsoraiban, és el is mondhatják ott, amit gondolnak a világról és benne Németországról.
Ugyanakkor a német és a magyar közszolgálati televízió rendszeres nézőjeként el kell ismernem:
mint a hamis állításokban sokszor, Gulyáséban is van szemernyi igazság. Az a politikai alapállás, amely a műsorvezetők kérdéseiben, a magazinműsorok kommentárjaiban és a megkérdezett szakértők megválogatásában tetten érhető, más a német közszolgálati médiában, és más a magyar kormánymédiában. A német közszolgálatban ez az alapállás a második világháború borzalmait követően kialakult, az Egyesült Nemzetek alapdokumentumaiban megjelenő demokratikus-humanista konszenzus: az emberi jogok, minden ember méltósága melletti kiállás, a háború, a kirekesztés, a nacionalizmus, az antiszemitizmus elutasítása. Ez jelenik meg az Európai Unió alapdokumentumaiban is.
Ezt az alapállást a mai Németországban minden, a politikai főáramhoz (ez a mainstream magyar fordítása) tartozó párt elfogadja, a CDU-CSU-tól a liberálisokon, zöldeken és szociáldemokratákon át egészen a Balpártig (Linke). Ezen a konszenzuson a parlamenti pártok közül csak a szélsőjobboldali AfD áll kívül. Mondok erre egy markáns példát: a mai német állam semmilyen értelemben nem vállalja a Wehrmacht hagyományait, a honvédelmi miniszter megtiltotta a Bundeswehr laktanyáiban a Wehrmacht szimbólumait elhelyezését, megjelenítését.
Nem tekintik „honvédelemnek” a náci Németország szerepét a második világháborúban
Gulyás Gergely – a Klubrádió egy hallgatójának beszámolója szerint – egy Fidesz-rendezvényen kijelentette: május 9-én nekünk nincs mit ünnepelni, hiszen azt a háborút mi elvesztettük. Richard von Weizsäcker kiemelkedő kereszténydemokrata politikus viszont szövetségi elnökként 1985. május 8-án, a háború európai befejeződésének negyvenedik évfordulóján A Bundestag ünnepi ülésén mondott beszédében felszabadulásként jellemezte ezt a napot („Der 8. Mai war ein Tag der Befreiung”), minthogy a németek felszabadultak a náci diktatúra alól. Ez az alapállás jellemzi a német közszolgálati média kommentárjait, ebből az alapállásból kérdezik a műsorvezetők a mikrofonvégre vagy kamera elé került politikusokat.
A magyar közmédiában
viszont a kérdezők a Németországban és más nyugat-európai országokban szalonképtelennek számító nacionalista, kirekesztő, a menekülteket és bevándorlókat veszélynek minősítő, a múltat illetően a Horthy-rendszerrel azonosuló, a Szovjetunióval szembeni háborút is vállaló alapállást képviselik. Azt, hogy ilyen felfogás a német közmédiában csak a szélsőjobboldali megkérdezettek válaszaiban jelenhet meg, a közmédia kérdezőinél és kommentátorainál nem, a Fidesz cenzúrának tekinti, és ezért mondja Gulyás, hogy a német közszolgálati televízió „nincs sokkal jobb állapotban”, mint egy diktatúra köztelevíziója.
Gondolom, ugyanezért mondhat Schmidt Mária egy konferencián olyan otrombaságot, hogy Angela Merkel egész Németországot NDK-vá változtatta.
Szerző
