Bauer Tamás: Nix ugribugri

Felháborodott reakciókat hallottunk az ellenzéki politikusoktól Orbán Viktor múlt heti sajtótájékoztatójával kapcsolatban. Kár volt az időért, valódi kérdésekre kellett volna válaszolnia, hangzottak a bírálatok. Sokan elégedetlenkedtek a kérdező újságírókkal, felkészületlennek, puhának mondták őket.

Nem értek egyet velük.

Azt az Orbánt láttuk múlt csütörtökön, akit az Országgyűlés plenáris ülésein, az azonnali kérdések órájában megismertünk. Illetve, előbb, amikor a bevezetőt adta elő, azt az Orbánt, akit Tusnádfürdőn, a Kossuth téren és másutt szoktunk látni. Nem beszélt mellé, hanem nyíltan ismertette velünk politikai törekvéseit.

Világossá tette, hogy mit akar. Szét akarja verni önkényuralmi törekvéseinek az elmúlt nyolc évben legfontosabbnak bizonyult korlátját, az Európai Uniót, amikor el szeretné érni, hogy az Unió intézményeiben: a strasbourgi parlamentben, a brüsszeli Bizottságban és végül az állam- illetve kormányfőkből álló tanácsban a „bevándorlás-ellenes” erők kerüljenek többségbe.

Orbán nyilván pontosan tudja, hogy májusban ezt még nem fogja elérni,

de abban bízik, hogy az általa „bevándorláspártinak” nevezett, valójában az euroatlanti demokráciák 1945 óta érvényes normáit követő pártok és kormányok jelenlegi többségét – amely kétharmaddal megszavazta az őt és kormányát megszégyenítő Sargentini-jelentést – visszaszorítsa.

Az egyik újságírói kérdésre válaszolva maga fordította le hamis osztályozását valóságosra, amikor kijelentette, hogy a „liberálisok” bevándorláspártiak, míg az illiberálisok bevándorlás-ellenesek. Amikor tehát a bevándorlást tekinti fő kérdésnek, akkor azok nevében képez frontot, akik felszámolták vagy fel kívánják számolni a hatalommegosztásra épülő demokratikus jogállamot, azokkal szemben, akik kitartanak amellett. Fontos, hogy ezt az egyértelmű vallomást ország és világ hallhatta.

Kijózanító volt ez a sajtótájékoztató

azoknak, akik az elmúlt hetek parlamenti és utcai tiltakozásai okán az Orbán-rendszer feltételezett megingásáról ábrándoznak. A rendezvény fő üzenete az volt, hogy nem, magyarok, a hatalom birtokosai szilárdan ülnek a helyükön, semmiféle engedményre nem is gondolnak.

Hol van az már, amikor egy több tízezres tüntetés hatására visszaléptek az internetadótól, vagy kétszázhatvanhatezer aláírás hatására lemondtak az olimpiáról. Nem fogják visszavonni a rabszolgatörvényt sem. Hasznos volt, hogy újságírók feltették neki az erre vonatkozó kérdést. Még hasznosabb volt, hogy rákérdeztek a Varju Lászlóval szembeni erőszakra.

Orbán válasza egyértelmű volt: a képviselők megsértették a rájuk vonatkozó törvényt. Nem mondta ki, de benne volt a válaszában, hogy ezért helyesen tették a kormánytelevízió fogdmegjei, hogy erőszakot alkalmaztak.

Aki a mi törvényeinket megsérti, annak nincs pardon,

azzal szemben akár erőszakot is alkalmazunk, üzente mindenkinek Orbán. Korábban azt írtam, hogy az öt pont beolvasásának követelése forradalmi követelés volt, valóban a rendszer szabályainak megsértését jelentette, Orbán pedig most tudatta velünk, hogy rendszere az ilyesmit keményen megtorolja.

Sokszor elhangzott az utóbbi hetekben a naiv kérdés, hogy vajon miért nem voltak hajlandók akár egy éjjeli műsorban egyszer beolvasni az öt pontot, semmi kárt nem okozott volna a kormánynak. Önkényuralmi rendszer ilyesmiben sosem enged, nem engedi meg, hogy teljhatalmát kérdésessé tegyék.

Jó, hogy volt újságíró, aki megkérdezte, mikor ad interjút a kormánytól független sajtónak,

médiának, és hogy erre ő egyértelművé tette, hogy ilyesmire a jövőben sem lesz hajlandó. Ez az önkényuralom fejének válasza, és jó, hogy ez elhangzott.

Jó, hogy rákérdeztek az euró bevezetésére, és Orbán megismételte ismert álláspontját: nem akar eurót Magyarországon.

Nem igaz tehát, hogy Orbán semmitmondó válaszokat adott volna.

Nagyon is sokatmondóak voltak a válaszai. Hogy sokszor hazudott? Persze. Hazudott a CEU-ról, hazudott a munkavállalók lehetőségeiről a rabszolgatörvény kapcsán, és persze hazug volt az az ismétlődő állítása, hogy az ő rendszerében a politika élesen elkülönül az üzlettől. Hazug volt az a próbálkozása is, hogy megkérdőjelezze a leggazdagabbakról készülő listák hitelességét. De hát az ilyen hazugságok hozzátartoznak az önkényuralmi rendszerek természetéhez: a nép nevében beszélnek – szerinte a magyar emberek illiberálisak –, miközben könyörtelenül elnyomják a népet.

Én nem láttam, hogy a sajtótájékoztatón Orbán bármikor is zavarba jött volna.

Egyszer láttam őt zavarba jönni: azon az emlékezetes parlamenti napon, amikor Tordai Bence „interjúzott” vele. Az váratlan helyzet volt a számára. A múlt csütörtöki kérdések közül semmi sem volt váratlan.

Vajon miért tartotta fontosnak, hogy megtartsa ezt a sajtótájékoztatót?

Aligha azért, mert sok hónappal ezelőtt megígért valami ilyesmit. Sokkal inkább azért, mert a decemberi–januári tiltakozó akciók után demonstrálni akarta: nincs semmi változás, szilárdan kézben tartja a hatalmat. Ezúttal más összefüggésben, a kormány stabilitásával kapcsolatban hangzott el tőle egyik kedvenc fordulata, a „nix ugribugri”, de egészében véve ez volt az üzenete a parlamenti és utcai ellenzéknek is. Vajon kap-e rá méltó választ?

Bauer Tamás