Kerítésen innen
Bayer-kedvelők figyelem! Újabb 5 forintosokra lesz szükség!
A Kúria döntése értelmében újabb 300.000 forintnyi fájdalomdíjat kell fizetnie Bayer Zsoltnak, miután pert vesztett Vona Gáborral szemben. Nem tudni, hogy a bevált 5 forintos módszert választja-e, amivel Hadházy Ákos felé való tartozását ígérte rendezni, vagy esetleg ezt 10-esekben kívánja leróni, de biztosan elmondja majd valamelyik műsorában.
Bayer Zsolt publicista 2016 decemberében, a blogján nevezte „gecinek” és „szarnak” a Vona Gábort, aki akkor még a Jobbik elnöke volt. Ebben az ügyben hozott szerdán döntést a Kúria, amely – az Index beszámolója szerint – helyben hagyta a másodfokú, jogerős ítéletet. Ennek értelmében Bayernek meg kell fizetnie a perköltséget és 300 ezer forintot Vona Gábornak, akitől nyilvánosan is bocsánatot kell kérnie.
A döntés ellen fellebbezésnek, további felülvizsgálatnak nincs helye
A lap közlése szerint az ügyben eljáró tanács úgy látta, hogy az öncélú gyalázkodás és megalázás nem élvezi a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos védelmet. A cikkben az olvasható, hogy a döntés ismertetésekor Baka András tanácselnök úgy fogalmazott: bár külföldön is vannak kemény politikai viták, példátlan a magyar közbeszéd azon szintje, amely során valaki gecinek és szarnak nevezi a másikat.
Az ügyben eljáró tanács szerint
„öncélú gyalázkodás és megalázás”
nem élvezi a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő alkotmányos védelmet. Az Index cikke szerint az ítélet kihirdetésekor Baka András tanácselnök azt mondta, hogy bár külföldön is vannak kemény politikai viták, a magyar közbeszéd azon szintje, amely során valaki gecinek és szarnak nevezi a másikat, példátlan. Érvelése szerint Bayernek meghatározó szerepe lehet a közbeszéd szintjének emelésében vagy züllesztésében.
A másodfokú ítélet után Bayer ügyvédje azzal érvelt, hogy a G-nap óta a geci elveszítette eredeti jelentését, része lett a politikai közbeszédnek, ezért nem alkalmas arra, hogy ezzel a szóval emberi minőségében alázzák meg a politikust. Bayer ügyvédje a lap szerint így fogalmazott:
„Nehezen tudom elképzelni, hogy a bejegyzés álmatlan éjszakákat okozott volna a miniszterelnök-jelöltnek.”
A másodfokon eljáró bíróság most helybenhagyott ítélete szerint a sértés és lealázás szándéka még közszereplővel szemben sem megengedett. Bayer magatartását pedig nem teszi jogszerűvé az, hogy mások is illetnek ilyen kifejezésekkel embereket. A Fővárosi Törvényszék első fokon úgy döntött, hogy Vonának a geci minősítést még el kell viselnie, a másodfokú ítéletben azonban már az szerepelt, hogy ez sem megengedhető.
Varga Zoltán: most merje mondani bárki is, hogy jó úton járunk!
Szerző
Friss
- Erre gondolt miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja