Connect with us

Kiemelt hírek

Bayer szerint úgy szerették a gyerekek Orbánt, „majd szétszedték” a Székelyföldi Jégkorong Akadémián

orban
Megosztás

Az eset, amiről beszámoltunk az után történt, hogy napvilágot látott, miszerint Orbán DNS-e világklasszis és az előtt, hogy Trump negyed órára beengedte az ovális irodába. Biztosan emlékeznek a jelenetre, amikor összeterelt hokis gyerekek rajzották körül a magyar miniszterelnököt rocksztárt megszégyenítő elánnal.

Időutazás

A hétfői Sajtóklub című műsorban Bayer Zsolt ’50-es éveket idéző stílusban elemezte a látottakat. Azt mondta:

„Na látjátok, ez az, amit a magyarországi libsik és a balosok a büdös életbe’ nem fognak egyfelől megérteni, másfelől átélni, és ők ennyivel szegényebbek lesznek életük végéig.”

Halkan jegyezzük meg, hogy nem fordulhat elő, hogy a magyar miniszterelnököt őrző-védői kitegyék annak az atrocitásnak, hogy előre nem egyeztetett gyerekhorda rontson rá. Mi lesz, ha esetleg egy-egy kritikai érzékkel, vagy kíváncsisággal megáldott „példány” még kérdezni próbál tőle, uram bocsá’ vitázna vele?

Minden dikti megnyalná a szája szélét egy ilyen lelkes követő láttán!

„Amúgy a libsi sajtó is képtelen volt… ugye nem tudták se kiköpni, se lenyelni, mert ráadásul annyira kristálytiszta és nyilvánvaló, hogy itt nem odaterelték az embereket meg a gyerekeket, ezek tényleg rajonganak a magyar miniszterelnökért. Majd szétszedték, meg könyörögtek, meg körberajongták, hogy autogram, meg a… majd elhangzik ugye a Székely Himnusz, belenéztünk, és akkor itthon azt írták, ennyit írtak viszonylag tényszerűen, hogy: »Az erdélyi magyar gyerekek rajonganak Orbán Viktorért«. És tényleg! És mily meglepő!”

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük