Connect with us

Banánköztársaság

Bekeményített az EU, avagy az Orbán-féle „nagy hátraarc”

Megosztás

Bekeményít az EU, a szakértő szerint megijedhetett az Orbán-kormány. Korábban több kormánypárti politikus is az EU-ból való kilépés lehetőségéről beszélt, azonban a kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök már tartópillérként utalt Magyarországra az Európai Unió szétesése esetén.

Megosztás

Bekeményít az EU, a szakértő szerint megijedhetett az Orbán-kormány. Korábban több kormánypárti politikus is az EU-ból való kilépés lehetőségéről beszélt, azonban a kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök már tartópillérként utalt Magyarországra az Európai Unió szétesése esetén- írja a Szent-Iványi Istvánnal készített beszélgetés bevezetőjében az atv.hu.

Magyarországnak igen kockázatos lenne a kilépési szándékát hangoztatni

Szent-Iványi István külpolitikai szakértő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt: egyrészt belpolitikai okai lehetnek a hirtelen fordulatnak, hiszen a kormány nem engedheti meg magának, hogy az ellenzék beszorítsa az Európa-ellenes szerepbe, főleg mivel az ország lakosságának 80 százaléka egyértelműen Európa-párti. Ezen kívül külpolitikai okokról is beszélhetünk a szakértő szerint. Az Európai Bizottság bizonyította Lengyelország kapcsán a pénzügyi támogatások felfüggesztésére tett javaslattal, hogy nagyon keményen is fel tud lépni, ha szükség van rá, emiatt Magyarországnak igen kockázatos lenne a kilépési szándékát hangoztatni, tehát a kijelentések kifelé is szólnak, mert az esetleges tárgyalások hangulatát erősen meghatározhatják – tette hozzá.

Pálfordulás a Fidesz uniós politikájában

Szent-Iványi úgy gondolja, hogy egy részét vagy inkább az egész tervet el kellene engedni, ha nem akarja a kormány, hogy komoly szankciókat rójanak ki Magyarországra. A Bizottságban már megvan a hajlandóság a szigorításra, bár a végső döntést a Tanács hozza meg, ami már viszonylag óvatosabb, tekintve, hogy az állam- és kormányfők vannak jelen, akik szintén tartanak a komolyabb szankcionálástól, főleg, akik úgymond veszélyzónában vannak, mint Csehország, Lengyelország és Magyarország.

 

„A német választás különösen negatív érzelmeket kelthet a magyar kormányban”

Felmerül a kérdés, hogy milyen hatással lehet Magyarországra a francia és a német választás, amik szintén rövid időn belül történnek. A külpolitikai szakértő szerint a német választás különösen negatív érzelmeket kelthet a magyar kormányban, főleg, ha valóban erősen baloldali kormány jönne létre, hiszen különösen a Zöldek régóta bírálják a magyar politikát és követelik a pénzügyi támogatások felfüggesztését Magyarországgal és Lengyelországgal szemben is. Habár az ipar is szerepet játszhat a német-magyar kapcsolat alakulásában, mert nem tudja teljesen függetleníteni magát a kormány a nagyipartól, de a baloldal kevésbé van szoros kapcsolatban vele, ezért könnyebb megfelelniük a közvéleménynek, ami kifejezetten kritikus a lengyel és magyar helyzettel kapcsolatban.

Szent-Iványi István úgy fogalmazott, hogy folyamatosan szűkül Orbán Viktor mozgástere, átfogó jobboldali tömörülésre pedig kevés esély van, bár támogatást szerezhet az olasz választások után jövőre a Ligától vagy az Olaszország Barátai nevű neofasiszta párttól, de ez már egy más kérdés, hogy ez mennyire lenne jó nekünk.

Kapcsolódó

EU

illusztráció: V.K.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük