Kerítésen túl
Belga lap: azóta lemondott magyar EP-képviselő is ott volt egy múlt pénteki brüsszeli orgián – Frissítve!
A brüsszeli rendőrség egy szexpartira csapott le péntek éjszaka Brüsszelben. A Brussels Times szerint drogokat is találtak a helyszínen – tudósított a 24.hu.
Az orgián 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata, és egy európai parlamenti képviselő is.
A szexparti résztvevőit a kijárási korlátozások megszegése miatt bírságolták meg. A Telex arról írt a HLN belga lap alapján, hogy egy azóta lemondott magyar EP-képviselőről van szó. A képviselő beszámolók szerint az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták. A férfi – akit az első tudósításokban nem neveztek meg – ekkor állítólag a mentelmi jogára hivatkozott.
A HLN időközben frissítette a cikkét, leírva, hogy Szájer Józsefről van szó.
Később viszont törölte a fideszes politikus nevét, bár a cikk alapján továbbra is azonosítható, mivel megemlítik, hogy 1994 és 2002 között a párt parlamenti frakcióvezetője volt.
A lap emlékeztet arra is, hogy a Fidesz nyíltan ellenzi az LMBT-emberek jogait.
Szájer József, az EP Fidesz-frakciójának vezetője két nappal ezelőtt, vasárnap mondott le mandátumáról. Így indokolt:
Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom.
A 444 megkereste Jaume Duch Guillot-t, az EP szóvivőjét, aki annyit közölt, hogy a rendőrség egyelőre nem tájékoztatta a parlamentet az incidensről, így ők is csak annyit tudnak, amennyi a sajtóban megjelent.
Szájer József és a fideszes brüsszeli delegáció tagjainak többsége elérhetetlenné vált kedd délutánra
Az egyik képviselő, aki végül felvette a telefont, azt mondta, mindenki pontos tájékoztatásra vár, mert eddig csak a sajtóból értesültek a rendőrségi ügyről. Ezért a számtalan beérkező érdeklődésre sem tudnak válaszolni. A képviselő ugyanakkor azt állította, Szájer hétvégi lemondása nem volt váratlan döntés a frakció számára, a képviselő régóta fontolgatta a távozást.
A 24.hu elérte Szájer József sajtósát is, aki azt mondta, a vasárnapi hivatalos nyilatkozat van érvényben, további információkat nem adnak a képviselő lemondásával kapcsolatban.
FRISSÍTÉS!
Hamarosan közleményt adok ki
– közölte a Magyar Hanggal Szájer József.
VIA 24.hu
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról