Connect with us

Blogbazár

Bogdán László: „Ha leköpnek, letörlöm”

Bogdán László több volt, mint polgármester: ösztöndíjátadás a Cserdiben élő gyermekeknek
Megosztás

Bogdán László 1974-ben született, nyolc általánost végzett a Bükkösdi Általános Iskolában. Udvarosként kezdett, majd monitorokat pakolt, a későbbiekben termelési igazgató lett egy könnyű elektronikai üzemben. 2002-ben lett Cserdi képviselője, majd 2006-ban megválasztották polgármesternek. 2010 óta főállásban végzi ezt a tevékenységet. 2009-ben a Reader’s Digest magazin az Év hősének választotta, 2013-ban Az Év embere címet nyerte el Baranya megyében. 2015-ben pedig a Civil Becsületrendet kapta, 2015-2020 között Magyarország tehetséggondozó nagykövete.

Szabadidejében szeret blues, jazz és country zenét hallgatni és szívesen foglalkozik két kutyájával. Most azon dolgozik, hogy mielőbb elkészüljön hűtőházuk, innen pedig a budapesti éttermekbe vinnék primőr zöldségeiket. Tervei között szerepel egy konzerv üzem létrehozása is. Szerinte 2019 áttörés lesz, szeretne betörni a piacra a cigány lecsóval és a romburgerrel.

Figyelemreméltó amit a romákról mond:

„Ha valaki azt mondja, hogy a cigányok csak bazseválni tudnak, meg kosarat fonni, az az ember be van ragadva az iszapba, nem képes azt látni, hogy a cigányság képes változni, de ahhoz kell a magyar többségi társadalom fogadókészsége. Összeütköztetjük a cigányt a migránssal. Nagy hiba ez, mert a cigányság nyolcszáz éve itt él. El kell dönteni, hogy velem mit akarnak, mi vagyok én, közelről cigány, messziről meg ember, ezeket le kell tisztázni.”

Hangsúlyozza,továbbra is – ha kell erélyesen –, de megköveteli a precíz munkát a földeken. Szükség van a számonkérésre és ha kell, ő is beáll:

„Pénzből mindenki tud építeni, de új morált, hitet pénz nélkül adni sokkal nehezebb. Nyilván a cigányságnak van egy nagyon fontos feladata. Szembe kell nézni azokkal a címkékkel, amit mi ragasztunk először magunkra és aztán csodálkozunk, ha beintenek nekünk. Szembe kell mennünk azzal a hülyeséggel, amit az országos cigány politika hirdet, nekem ez a feladatom. Én nem egyszerű polgi vagyok, akinek csak az a feladata, hogy igazgassa települését. A Jó Isten abban segít most, hogy a problémákra felhívjam a figyelmüket és bátorítsam őket, mert a rejtett vélemény cinkossá tesz, ezt kell feloldani.” /……/ „Valahogy azt érzem, nagyobb teret kap egy épület megépítése, mint egy ember problémáinak megismerése, kielemzése és megoldása. Nekem nem tégláról téglára kell építkeznem, hanem problémáról problémára haladnom, hogy levegyem az emberek válláról. Hiszem, hogy képes vagyok ezeket megoldani. Nincs okom panaszkodni, még ha különböző sérülések, kritikák is érnek. Kit érdekel, mi változik? Én? Ha leköpnek, letörlöm.”

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Magdolna Balogh

    2019.05.18 03:52 at 03:52

    Bogdán úr kiváló ember!Azonban nem értek egyet vele abban,hogyha „…Leköpnek,letörlöm.”Én Koncz Gábor színművészünk édesapja mondását vallom magaménak:”Ha megdobnak kővel,szúrd agyon vasvillával!”Szomorú,hogy napjainkban a túléléshez erre van szükség.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük