Bulvár
Borkai-botrány újratöltve – Elitélték a az ikerlányokat
1,5 millió forintra ítélte a bíróság a Borkai-ügyben ismertté vált egyik fiatal hölgyet, aki együtt jachtozott a volt győri polgármesterrel. A vád három rendbeli, személyes adattal visszaélés volt. Ők készítették a jachton az emlékezetes, kiszivárgott több mint intim videókat.

1,5 millió forintra ítélte a bíróság a Borkai-ügyben ismertté vált egyik fiatal hölgyet, aki együtt jachtozott a volt győri polgármesterrel. A vád három rendbeli, személyes adattal visszaélés volt. Ők készítették a jachton az emlékezetes, kiszivárgott több mint intim videókat.
A videóért 1.5 milliós bírság
A Győri Járásbíróságon előkészítő üléssel kezdődött meg a Borkai Zsoltról készült felvételek miatt indult büntetőügy. A hat vádlottból csak öten jelentek meg: az egykori válogatott focista, Póczik József – aki korábban elismerte, hogy megfordult nála néhány felvétel az ominózus adriai útról – egy komoly szívműtéten esett át, így nem tudott megjelenni. A zsarolás és más bűncselekmények miatt indult per első ülésén a vádirat ismertetetéséről lemondtak az érintettek, így csak a különböző indítványokból lehet következtetni az ügy részleteire. Mint kiderült, Borkai ügyvéd barátját – aki szintén a polgármesterrel „lazult” a jachton – az ügyészség szerint tízmilliós nagyságrendű összeggel próbálták megzsarolni, a vádlottak padján azonban olyanok is helyet foglaltak, akik a felvételek elkészítésében vettek részt – írta a Blikk.
Harmadrendű….
Az ikerpár egyik tagja, aki harmadrendű vádlottként egyedüliként mondott le a tárgyalásról és tett beismerő vallomást.
Őt a bíróság személyes adattal visszaélés miatt másfél millió forint bírságra ítélte.
Ezt megelőzően a bíró szerette volna megtudni a hölgytől, hogy mennyit keres havonta, ám nem járt sikerrel: nem tudta megmondani, mennyi pénzből él és azt sem, hogy a magas életszínvonalához havonta mekkora összegre van szüksége.
Van egyéni vállalkozása, de a barátja tartja el, mint mondta, olykor 20 ezret, máskor másfél millió forintot kap tőle.
Az utolsó szó jogával élt:
„Azt megjegyezném hogy én és az ikertestvérem nagyon sok mindenben károsultunk a botrány miatt”
– fogalmazott. A többi vádlott esetében az ügyészség börtön kiszabását indítványozta. A következő tárgyalási napot várhatóan még idén megtartják.
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?Megosztás Talán már felesleges leírni, de hátha az eufória közepette nem mindenkinek jut eszébe: Orbán Viktornak, a kormánynak és a Fidesznek sincs pénze, amivel gazdálkodik az a mi közös, az adóinkból felhalmozott összeg, vagyis amit a miniszterelnök „szívjóságból” ígér bárkinek a választási kampány hevében, az bármennyire is ráfér a célágazatokra, mind a közös pénzünk rovására… További információ: Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami aranyMegosztás Matolcsy György ismét megszólalt. Nem, nem a banki alapítványok születésének, működésének és megszűnésének körülményeiről tájékoztatta a nagyérdeműt. Nem. Az MNB korábbi elnöke YouTube-csatornáján videót tett közzé, amelyben arany dolgokról csevegett. Beszámolt arról, hogy 2017-ben Magyarország mindössze 3,1 tonna, 125 millió dollár értékű aranytartalékkal rendelkezett. A 2018-ban elindított nyolc éves arany-felhalmozási program eredményeként 2025-re ez… További információ: Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságotMegosztás Magyarázat persze van, hiszen olyan szegények nem tudunk lenni, hogy Nagy Márton, akit jelenleg gazdasági miniszterként tartunk el, és minisztériuma ne próbálná elmagyarázni, hogy miért jó az nekünk, ha Ők harcolnak és persze folytatják, hiszen eddig is olyan prímán muzsikáltak. A szerdai különösen frappánsra sikeredett…. Humor Herold üzemmód…. 0,2 százalékkal tudott nőni a magyar… További információ: Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?Megosztás Már csak egy nap van vissza és belépünk az idei nyár utolsó hónapjába az augusztusba. Szeptembertől pedig itt a legújabb a sárga évszak az ősz a horoszkóp szerint ez elhozza a változás szelét, a csillagok is új irányokat mutatnak. Az év utolsó negyedéhez közeledve sok csillagjegy számára kinyílik egy új szakmai fejezet – míg… További információ: 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…Megosztás Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most Orbán Viktor két minapi bejelentését szedi darabokra…. „Meg vagyok nyugodva Orbán azt mondta, ő megment… További információ: Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…