Kerítésen innen
Bozóki András: A Fidesz, mint demokratikus párt megszűnt, ma lényegében állampárt
Egy állítás az ősfideszes politológussal készült nagyinterjúból: Orbán kegyetlen, „ez az ember szeret leszámolni, az se zavarja, ha ártatlanok kerülnek az útjába”. A volt miniszterrel a 24.hu készített interjút.
„A Fideszben az első perctől riválisként tekintett Fodor Gáborra…”
Egy minapi, az Europäische Rundschauban és a Mozgó Világban megjelent tanulmányában sorra veszi, mi minden teszi erőssé Orbán Viktort. Így kiemeli, gyors; ő diktál; remekül választ ellenfelet; kalkulál a várható ellencsapásokkal; kíméletlen a nem az ő csapatába tartozókkal; sose adja fel. Szerinte a legfontosabb az időzítés. Akkor lép, amikor más még nem lépne, de ő már tudja, hogy szinte biztosra mehet:
„A Fideszben az első perctől riválisként tekintett Fodor Gáborra, de csak 1993 őszén számolt le vele, mert addig Fodor népszerűbb volt nála. Taktikusan alkut kötött vele arról, hogy megtartja a pártelnöki posztot, Fodor pedig legyen választmányi elnök. Ezek után az 1993 tavaszi kongresszus Fodor támogatásával Orbánt emelte pártelnöknek, ám fél évvel később, a választmány megújításakor Szájer József is indult az ottani csúcspozícióért, s nyert is, miután az időközben megerősödő Orbán őt javasolta a tisztségre. Ezzel Fodor kigolyózva. Ügyes.”
Bozóki pár hónappal az 1990-es országgyűlési választás után készített egy kutatást, melyhez Orbán Viktort is interjúzta. A kéziratból először most, a tanulmányában közölt részleteket. Ebben olvashatjuk, hogy Orbán az Ellenzéki Kerekasztalnál helyet foglaló többi ellenzékihez képest abban tartotta különlegesnek magát, hogy az elképzeléseket ő tudta a leginkább konkrét politikai lépésekre fordítani:
„Pedig nála sokkalta műveltebb, felkészültebb, remekül beszélő emberek vették körül, de valahogy tényleg mindig Orbán szólalt meg a végén: „Rendben, uraim, de akkor mi is következik ebből a sok okosságból?” És mindössze huszonhét éves volt ekkor! Az interjúmban azért megjegyezte, hogy rengeteget tanult Antall Józseftől, Tölgyessy Pétertől, Magyar Bálinttól, Pető Ivántól. Igaz. Tanult és túllépett rajtuk.”
„Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de Lázárnál ez inkább a mély csalódottság, mint a bátorság hangja…”
Kitért arra, hogy Orbánnál sosem tudni, kit és miért ejt. Lázár valószínűleg tényleg olyan sokat dolgozott, mint ahogy terjesztik róla, és jelentős szerepe van abban, hogy sikerült lehívni az uniós támogatás zömét. Az viszont végzetes hiba volt, hogy Orbán leendő utódjaként pozicionálta magát:
„Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de Lázárnál ez inkább a mély csalódottság, mint a bátorság hangja volt. Most visszaszorult Hódmezővásárhelyre Márki-Zay Péterrel hadakozni, és ott ül a Parlament utolsó padsorában, ahová ő kérte magát. Ráadásul Orbán jól megalázta a nevetséges dohányügyi megbízotti szereppel. Pedig amúgy biztos jobb miniszterelnök lenne, mint Orbán. Amivel nem mondtam sokat, mert egyre inkább hajlok arra, hogy a rohamozó, mindenkin átgázoló, gátlástalan, omnipotens szerepben tetszelgő Orbán Viktornál bárki visszafogottabb, realistább, egyezkedőbb kormányfő lenne. „
„Persze blöffölt….”
Szerinte egyébként az is antidemokratikus, ahogy Orbán állítólag „felfüggesztette” a Fidesz tagságát a Néppártban. Demokratikus szervezetben ilyen súlyú döntéseket a párt döntéshozó testületei hoznak. Ehhez képest itt az történt, kijött a főnök a sajtótájékoztatóra, és azt mondta, hogy ez van, srácok, felfüggesztettük magunkat:
„Persze blöffölt, de tény, hogy a Fideszben elillantak az írásos szabályok. A Fidesz mint demokratikus párt, megszűnt, ma lényegében állampárt. A történet 2003-ban kezdődik, amikor az előző évi választási vereség nyomán Orbán felszámolta a párton belüli demokráciát: leradírozta az Áder Jánoshoz becsatornázott megyei rendszert, s lett helyette a most is létező választókerületi struktúra. Azóta az elnök vétójoggal bír az összes fideszes egyéni képviselőjelöltre, a frakcióban kizárólag az általa személyesen jóváhagyott emberek kapnak helyet, mindenki neki tartozik elszámolással.”
„Régi vágású” kereszténydemokrata
Hangsúlyozta, Orbán értelmiségellenessége a 2010-es években erősödött föl. Kezdődött a filozófusokkal, folytatódott az egyetemi oktatókkal, aztán jöttek a civil szervezetek, az újságírók és a CEU, majd most a Magyar Tudományos Akadémia. Az út vége az a végtelenül primitív beállítás, hogy a világ két erőből áll: a sorosista bevándorlás pártiakból és a bevándorlást ellenző keresztényekből. Kitért arra is, hogy a magyar állam kereszténységét komolyan gondolja-e Orbán:
„Amikor szüksége van rá, akkor komolyan gondolja. A keresztény Magyarország olyan politikai áru számára, mint a polgári Magyarország, a NER és az illiberális demokrácia gondolata volt. Hideg fejjel váltogatja azokat az eszméket, amelyeket mások egy életen át követnek: volt ő már liberális, konzervatív, nacionalista, populista és „régi vágású” kereszténydemokrata. Kezdettől rugalmasan kezeli az ideológiát, mást mondott kilencvenben, mint kilencvenháromban, mást kilencvenötben, mint kilencvennyolcban. Sőt, előfordult, hogy ugyanabban az évben, ugyanazon a héten is mást mondott, attól függően, milyen közönséghez szólt. „
„….néhány kiemelt káder leválthatatlan….”
Kiemelte, Orbán a nagy intézmények, médiaholdingok, fegyveres testületek, oktatási központok, kórházak, kulturális egységek vezetőire, parlamenti képviselőkre, pártközeli vállalkozókra, kampánygurukra, nemzetközi lobbistákra, önkormányzati tótumfaktumokra támaszkodik. Olyanokra, akik meggyőzik a dolgozóikat, az ügyfeleiket, a közmunkásokat, hogy a Fideszre kell szavazni:
„Közülük néhány kiemelt káder leválthatatlan. Pintér Sándor, Varga Mihály, Matolcsy György, Polt Péter, Rogán Antal, Kövér László, Habony Árpád és Kubatov Gábor az utóbbi húsz évben mindig szorosan ott állt Orbán mellett. És később felépült a Mészáros Lőrinc nevével jelképezett gazdasági hálózat. Mindenkit, őket különösen ki kell párnázni, hogy a lojalitásuk kikezdhetetlen legyen. Hiába az egyre betegesebb kontrollmánia, mindenki nem ellenőrizhető folyamatosan, így megállás nélkül olajozni kell a rendszert, hogy zakatoljon tovább. És a pókháló közepén ott ül Orbán Viktor. Kár. A rendszerváltás idején eszünkbe sem jutott, hogy harminc év elteltével egyetlen ember rezdüléseiről szól a majd magyar politika, s egyetlen ember dönt minden fontos kérdésben./ /…… / „Az a helyzet, hogy tisztességes körülmények között nem nagyon fordulhat elő, hogy évtizedeken keresztül minden választást mindig ugyanaz nyer.”
Forrás (a szemlét készítette: bl)
Szerző
