Bruck András: a helyzet fokozódik! – Aggodalom, fáradtság, depresszió, stressz, halál, ráadásul plusz teherként itt van még a miniszterelnökünk is!

Rossz bizonytalanságban élni, felőrli, kikészíti az embereket. És ezek most valóban ilyen idők, még soha az emberiség ennyire közvetlenül nem élhette át saját közös sorsát, egymásra utaltságát. Aggodalom, fáradtság, zavar, depresszió, stressz, halál, sok halál – és mindez egy időben, világméretekben.

Nekünk ráadásul plusz teherként itt van még a miniszterelnökünk is

Most még jobban látszik, milyen iszonyatos súllyal telepszik rá mindenre. Szinte szovjet idők-beli a tájékoztatás, a kórházakból jobbára csak a fészbukon szivárognak ki hírek, máskülönben szigorú cenzúra gondoskodik a valóság eltitkolásáról. Hogy ne tudhassuk, milyen körülmények között haltak meg fél alatt csaknem húszezren. Naponta megy a halálukat szinte magától értetődővé tevő egyenszöveg:

„többségében idős, krónikus beteg”.

Erre kellett a kórházak katonai irányítása, semmi másra.

Jól emlékszem, mi volt az első reakcióm,

amikor a miniszterelnök január vége felé bejelentette, hogy Magyarország két olyan keleti vakcinával bővíti a járvány elleni szerek EU-s listáját, amelyek nem kellően tisztázott körülmények között készültek. Nem hittem el neki, hogy a három nyugati készítmény akadozó szállítása miatt van szükség rájuk. A szememben ez a döntése inkább volt újabb normaszegés, az egész politikai pályáját végigkísérő deviancia, mint bölcs előrelátás. Rosszhiszemű lennék? Bizonyára az vagyok, de a tények akkor sem mellette szólnak. Aki „a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában méri”, miként ő mondta tavaly szeptemberben, az a járvány egy éve alatt, 2020. március 20. és 2021. március 19. között miért csoportosított át sportra majdnem tízszer (588 milliárdot), az egyházakra pedig két és félszer annyit (153 milliárdot), mint az egészségügyre (61 milliárdot)?

Létezhetnek-e ennél egyértelműbb prioritások? Foci, klérus, aztán valahol a távolban, szinte láthatatlanul mi, emberek.

Továbbá egy kormány, amely szó szerint számolatlanul szórja a milliárdokat,

miért éppen a járvány megfékezésének két viszonylag olcsó alapeszközén, a tesztelésen és kontaktkutatáson spórol? És vajon az ellenzéki városok – köztük Budapest – miért nem vehetnek részt a lakosság beoltásában? Mi ez, ha nem egy despota önmaga ellen benyújtott vádirata?

Na és a kérdések kérdése:

a járvány kellős közepén a miniszterelnök miért nem állapodott meg a már amúgy is szinte keresztre feszített egészségügyiekkel, inkább hagyta, hogy több ezren felmondjanak?

Miért, miért? Az ego, amely lassan sírba teszi az országot. Kafka a „gonoszság korának nevezte a sajátját:

„Széthulló hazugságok és illúziók mocsarában élünk, ahol iszonyatos szörnyetegek jönnek a világra, aztán barátságosan belemosolyognak a riporterek lencséjébe…”.

Mintha csak rólunk írta volna

Az orosz és a kínai vakcina miatt nagyon sokan egy EU-polgárhoz méltatlan helyzetben találták magukat: olyasmiben kellett, vagy kell majd még ezután dönteniük, amihez nem értenek. Egyetlen kapaszkodójuk az az egyébként ésszerűnek hangzó állítás maradt, amivel felülírhatták a kormánnyal szembeni elementáris bizalmatlanságukat: bármelyik vakcina jobb, mint a vírus. Hosszú vívódás után nekem is ez segített legyőznöm saját kételyeimet.

Mindazonáltal rossz érzéssel tartottam oda a karom: egy olyan országban készült anyagot engedtem magamba fecskendezni, ahol sokáig elhallgatták Csernobilt, ahol az elsüllyedt Kurszk atomtengeralattjáróhoz presztízs okokból nem hívtak nyugati segítséget, inkább hagyták, hogy a robbanást túlélt legénység is lassan megfulladjon. És már akkor is Putyin volt az elnök, ő pedig egy tengerparti üdülőhelyről követte a szörnyű fejleményeket…

Vajon Orbán Viktor kérne-e külföldi segítséget, ha az egészségügy végképp összeomlana a rettenetes terhelés alatt? Kétlem.

A diktátoroknak csak a saját presztízsük számít, a halottak száma meg nekik csak egy szám, mondjuk, mint a nulla.

Egy év múlva parlamenti választás

Pár pillanat, és itt van. A járványon addigra minden bizonnyal túl leszünk, de azok is fellélegezhetnek-e majd, akik bíznak benne, hogy 2022 egyben az Orbán-korszak végét is jelenti? Ez nagyrészt az ellenzéken múlik, mi máson? Az elszántságukat, politikai képességeiket illetően ugyan bennem is fel-fel támad a kétely, de most már legalább megvan az idevágó mondás: bármilyen ellenzék jobb, mint ez a rezsim. Tudom, sokan félnek a Jobbiktól, s a múltjuk valóban nem túl hízelgő, mások meg a Momentum vezetőjében a fiatal Orbánt látják.

Én viszont a szakállán kívül semmilyen hasonlóságot nem érzékelek: Fekete-Győr András egész biztosan nem Orbán Viktor, Jakab Péter pedig nem Vona Gábor.

Mi a könnyebb?

Valamelyiküket elképzelni akár a miniszterelnöki székben is, vagy Orbán Viktort ott látni további négy évre? Na ugye. Mi adja az országnak a több esélyt? Tisztességes, nyugatias szemléletű, Európában magukat otthon érző nőkre bízni a kormányzást, a minisztériumokat, vagy maradjon ez a mostani türktudatú, kipcsák csapat? Akárhogy is, nincs más választásunk, mint bízni az ellenzéki politikusok minden tagjában.

Muszáj elhinnünk, hogy ők is valóban ugyanúgy akarják a változást, mint mi. De ha nem, ha a lelkük mélyén megelégszenek a képviselőség nyújtotta kényelmes megélhetéssel, akkor marad a rezsim. És újra lesz Lázár János is, tele szép, új tervekkel. Egy részüket már el is mondta, és higgyük el neki, hogy nem lesz bennük köszönet.

Forrás

"Csernobilban sem történt semmi említésre méltó, emlékszünk, a Szovjetunió épp legyőzte és megelőzte életszínvonalban a hanyatló Nyugatot!"

Lantos Gabriella: mátol megszűnik a közfinanszírozott egészségügyi ellátás!

Bruck András: ha tudni akarod, hol élsz, ne a híreket hallgasd, ne a tévét nézd, hanem a miniszterelnök friss vagyonnyilatkozatát. Az többet mond egy ezeroldalas ügyészi vádiratnál