Blogbazár
Bruck András: Megértettük, Gergő
Nyílt titok, hogy a Fidesz és a fideszes tisztségviselők menetrendszerűen azzal zsarolják a magyar városok és falvak lakóit, hogy lakóhelyük csak akkor kap új iskolát, uszodát, hidat, óvodát, ha választásokkor a párt jelöltjei nyernek.
Ellenkező esetben…
Mivel én magam budapesti vagyok, nem tudom, mi történt mindazon helyeken, ahol érvénybe lépett az „ellenkező esetben”.
Ezúttal viszont már maga a főváros 1.8 millió lakosa lett a Fidesz zsarolásának célpontja. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette, hogy a főváros jövőbeli fejlesztései ügyében:
„kifejezetten Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester között jött létre a tavaly novemberi, 15 pontos megállapodás…”
Világos…
Amennyiben Budapestnek október 13-ától Karácsony Gergely lesz a polgármestere, úgy ugrottak a Tarlósnak beígért budapesti pénzek és fejlesztések. Gulyás ezt az orbitális disznóságot ezzel gondolta igazolva látni:
„Ez egy politikai, és nem egy közjogi megállapodás, ilyen értelemben az kettejük között érvényes”.
Vagyis a magyar miniszterelnök, aki nem a saját pénzét, hanem a mienket ígérte oda Tarlósnak, úgy gondolja, hogy ez a pénz az ország fővárosának és annak lakóinak csak akkor jár, ha az ő embere ül a főpolgármesteri irodában.
Ez valóban példátlan!
Ezúttal tekintsünk el attól, hogy alkotmányjogászok és egyéb jogi végzettségűek hány törvénytelenséget találnának egyrészt magában az ígéretben, másrészt annak ilyetén feltételhez kötésében. Hármat? Négyet? Ötöt? Még többet?
Nézzük ezért most ennek az ocsmány, immár egészen kirívó léptékű zsarolásnak a másik oldalát: mit mond rólunk, budapestiekről, de mondhatom úgy is, magyarokról az, hogy Orbán és Tarlós megállapodását Gulyás Gergely célszerűnek látta nyilvánosságra hozni?
Megmondom, ezt:
mi itt a Fideszben úgy ismerünk benneteket mint gyáva, megalkuvó alattvalókat, akikben nincs egy gramm önérzet, méltóság, állampolgári büszkeség, ezért biztosak vagyunk benne, hogy a főpolgármester-választás máris eldőlt.
Szerintünk ti itt a fényes Budapesten ugyanúgy megvásárolhatók és megzsarolhatók vagytok, ahogy a sok szerencsétlen nélkülözőt megvesszük pár kiló krumplival. Hamarosan kiderül, igaza volt-e a miniszternek.
Szerző
7 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Katsa
2019.09.12 19:01 at 19:01
Hm.
Ahogy annak idején Hitler volt a náci rendszer létrehozója és fenntartója, úgy itt nálunk Orbán volt/van a N.E.R. forrása és fenntartója.
Ahogy annak idején Hitler volt a náci rendszer bukásának okozója(hál-isten), úgy itt nálunk Orbán és az ő N.E.R.-e lesz bukásának okozója.
Hogy mikor?
Ez már csak Idő kérdése.
„A történelem soha nem ismétli önmagát, csak szembesít velünk ugyanazon gondokkal”
lajos kupi
2019.09.12 20:23 at 20:23
eddig nekem mindig bejött, ha Bruck Andrásnak ellentmondtam. De most olyan butaságokat írt le, hogy hozzá sem lehet szólni. Orbán Viktor magatartását a Parlament legalizálja. Mi a francról teccik itt írkálni? A probléma a hibrid demokráciával az, hogy kussolni kell amikor létrejön,de mindig akad néhány idóta aki utánna előttünk sem titkolja, hogy a tükörbe nézve leköpi önmagát. Erre én nem vagyok kiváncsi és nem vagyok vevő. Bruck András már nem képes megérteni az új idők dalait. Nem értem mi a francért kell ezeknek az embereknek – ennek a fajtának – időnként mikor felébrednek, verni a tam-tamot. Persze nem a kora a gond. Vannak idősebbek akik egészen kivállóan látják a világot. Am,az a fajta azonban, ahogy elveszti a gazdit azonnal megzavarodik, (bepánikol). …
Szalai Imre
2019.09.13 16:54 at 16:54
Kupi Lajos megint keveri a sz…! Ez az ember két- de lehet, hogy többszínű. Kár érte mert egyébként tájékozott okos ember, messze kilógna a fidesz kreatúrák sorából.
Robert Feisthamel
2024.10.26 09:06 at 09:06
I dugg some of you post as I cogitated they were invaluable very helpful
ayuda PFC arquitectura
2024.11.15 04:23 at 04:23
I like this site very much so much fantastic info .
bandas elasticas de caucho
2024.11.15 10:43 at 10:43
I do agree with all of the ideas you’ve presented in your post. They’re very convincing and will certainly work. Still, the posts are too short for novices. Could you please extend them a bit from next time? Thanks for the post.
Noleggio auto con conducente
2024.11.23 11:38 at 11:38
I got what you intend, appreciate it for putting up.Woh I am thankful to find this website through google. „Do not be too timid and squeamish about your actions. All life is an experiment.” by Ralph Waldo Emerson.