Miközben még tartott az MSZP választmányi ülése, a választmány elnöke, Kunhalmi Ágnes és a pártelnöke, Tóth Bertalan sajtótájékoztatót tartott. Ennek látszólagos főtémája, a „van közös lista”...
Az Orbán-kormány döntött arról, hogy házicége, a Veritas alá kényszeríti az 56-os Intézetet. A hatalom végtelen cinizmusát mutatja, hogy ez június 15-től, Nagy Imre és mártírtársai...
A Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselői a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) frakciójában maradnak a következő európai parlamenti ciklusban. A DK ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján...
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatón, hogy azonnal hirdessen egészségügyi válsághelyzetet. A biztonságos betegellátás már semmiképpen sem biztosítható A DK egészségügyi...
Olyanokat hallani, hogy május 26-ával valami nagyon megváltozott. Valami hasonlót hallottunk december-január folyamán, azután februártól azt látjuk, hogy visszaállt a korábbi helyzet. Most van, ami megváltozott,...
Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, azok után, hogy az állam évekkel ezelőtt 2,1 milliárd forintért visszavásárolta nyugati cégektől a Dunakeszi...
Egy, a patkányhelyzet feltárását célzó fővárosi vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte szerdán az MSZP-Párbeszéd és a Demokratikus Koalíció (DK) – jelentette be Karácsony Gergely, a három ellenzéki párt által...
„Nem tudom, hogy éreztem-e ilyen rosszul magam bármikor is a politikában” – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője tegnap este az ATV „Egyenes beszéd” című műsorában....
A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány vonja vissza a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) átalakításának tervét és a szakemberekkel kezdjen nyilvános vitát arról, hogy...