Ez a nap
Karácsony: „c’est la vie, ilyen a politika, állítólag”
Minél több jelölt és program indul az ellenzéki főpolgármester-előválasztáson, annál nagyobb legitimitása lesz Tarlós István egyetlen kihívójának – mondta Karácsony Gergely csütörtökön, arra reagálva, hogy Kálmán Olga televíziós újságíró a Demokratikus Koalíció (DK) támogatásával, de független jelöltként részt kíván venni az elővoksoláson.
Azt hitte, ő lesz a DK jelöltje
A Párbeszéd társelnöke a közösségi oldalára feltöltött videójában azt mondta, örül Kálmán Olga indulásának, bár eddig azt hitte, ő lesz a DK főpolgármester-jelöltje. „C’est la vie, ilyen a politika, állítólag” – fogalmazott.
„Na, most ért véget a találkozó az aktivistáinkkal, három dolog elöljáróban:
1. Mindig is szerettem a kihívásokat.
2. Mindig is abban hittem, hogy az előválasztáson minél több jelöltnek kell indulnia, hogy a hatalom jelöltjével szemben a budapestiek jelöltje álljon.
3. Mindig is szerettem Kálmán Olgának nyilatkozni. ?
Az új helyzetről a véleményemet Facebook-élőmben mondom el 16.00-kor.”
Karácsony Gergely kiemelte, nemcsak az előválasztáson és a főpolgármester-választáson akar győzni, hanem a budapestiek legfontosabb problémáit is le kívánja győzni.
Példaként említette erre, hogy szeretné legyőzni a légszennyezettséget, amely szerinte évekkel rövidíti meg a budapestiek életét. Zugló polgármestere emellett szeretné legyőzni a „világon Budapesten legnagyobb mértékben növekedő ingatlanárakat”, valamint felszámolná a „nyomort, ami egyre többeket veszélyeztet”.
Hangsúlyozta, zöld és baloldali programmal indul, amely egyszerre van tekintettel azokra, akik a világvége miatt, illetve azokra, akik a hónap vége miatt aggódnak.
(Forrás: MTI)
https://varosikurir.hu/kalman-olga-indul-a-fopolgarmestersegert/
Szerző
Friss
- A csúcs kettősügynök halálára
- Tragédia a teljesen felesleges honvédségi kiképzésen, avagy hogy kerül közszolga-kézbe éles kézigránát?
- Lévai Anikó és a vörösborral leöntött miniszterelnöki ing Magyar Péter sztorija?
- Kiszállt az „élet ringjéből’ a bokszlegenda, George Foreman
- Vastag bőr az arcon: pénzeld Te is a Megafont
- A soproni önkormányzat takarítást vállal 256 159.-/óra áron – A hűség városában megugrott az infláció?
- Lex-Magyar? – Vagyonnyilatkozzanak az EP-képviselők, ha kétkedik az NVB, a munkájuknak annyi. lehet…
- MKKP: ‘Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva – meghosszabbítjuk a cigit Bicskéig!’
- Színes-humor: így néz ki az M1-en élő adásban a szivárványos Orbán-fej – Megszólalt a pólótulaj!
- Ahhoz előbb rombolni kell, hogy a Mészáros-cég újraépíthessen – lásd: Budavári Palota