Hegedűs Zoltán Hódmezővásárhely volt alpolgármestere, a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője, aki a 2018-as időközi önkormányzati választáson alulmaradt Márki-Zay Péterrel szemben a polgármesteri székért folytatott küzdelemben, most úgy...
Van egy viszonylag széles körben elfogadott közvélekedés, miszerint Gyurcsány Ferenc szabadította rá az országra a Fidesz kétharmadát. Tagadhatatlan, hogy a volt miniszterelnöknek is megvan a felelőssége...
A fideszes európai parlamenti képviselők támogatják, hogy ismét Manfred Weber legyen az Európai Néppárt parlamenti frakcióvezetője és szerdán meg is szavazzák majd ezt – tudta meg...
„Az, hogy ma a romániai magyar párt ismét egy – lehet, hogy két – képviselőt küldhet az Európai Parlamentben, persze letagadhatatlan siker, de meglehet, ez volt...
Igazi szenzációnak lehettünk tanúi csütörtökön, amikor Gulyás Gergely a kormány sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy határidő nélkül elhalasztják a Közigazgatási Felsőbíróság felállítását, a közigazgatási bíráskodásnak a többi bíróságtól...
Rejtély, miképpen lehet, hogy Polt Péter ügyészsége futni hagyja „miniszter” Flórit, aki a szóbeszéd szerint igencsak sáros lehet a Híd a munka világába programra kapott uniós...
Orbán addig riszálja magát, ameddig van rá fogadókész közönsége, legfőképpen az Európai Néppártban. A szokásos handbanda Gulyás Gergely bejelentette, hogy elhalasztják a közigazgatási bíróságok bevezetését. E...
Budaházy György meglehetősen zokon vette és „közleményben” tudatta, mi a véleménye arról, hogy szerdán, a Partizán nevű vlog alapján szenzációhajhász cikkek születtek – mi is beszámoltunk...
Ami eddig csak az összeesküvéselmélet-gyártás vádja mellett volt leírható, azt Budaházy György nemes (?) egyszerűséggel mondta kamerába még május elején. Az ominózus részt a Partizán vette észre....