Annak ellenére nem akarja megfelelő módon biztosítani az állam a pártok által delegált szavazóköri biztosok napközbeni ellátását, hogy erre kormányzati rendelet is kötelezi az intézményeket –...
Ahogy közeleg a választás napja, úgy gorombul be a kormánypárti különítmény, amit nem rejtenek véka alá, miért is tennék, hiszen láthatólag bármit megengedhetnek maguknak, a nép,...
Kezet a szívre! Ki csodálkozik azon, hogy ha egy városba zsákszám önti a regnáló a pénzt, az eredményeket tud felmutatni? Beruházási bajnoknak nevezte Debrecent a külgazdasági...
Minden lábra és kézre szükség van, hiszen, mint Rétvári Bencétől megtudhattuk „mozgósítás” van, közeleg az Orbánsors-döntő választás. Most már csak azt kéne tudni, hogy az államtitkár...
Végnapjait éli a kampány Magyarországon, bele kellett húznia annak, aki még befolyásolni akar. Így tett T. Mészáros András, Érd fideszes polgármestere is, aki a helyiek közpénzét...
„A vasárnapi voksolást meg fogjuk nyerni, ugyanis az EP-választás európai küzdelem, nem hazai, és szerencsére Európa nyolcvan százaléka úgy gondolkodik, mint mi” – mondta a Demokratikus...
Nem először fordul elő, hogy a magyar miniszterelnök, aki mint tőle tudjuk, csak a frankót mondja, éppen aktuális érdeke szerint változtatja 180 fokban véleményét. Orbán éppen...
G. Fodor Gábor, a 888.hu főszerkesztő-hírigazgatója a testvértévében – a TV2-ön – magából kikelve fejtegette, hogy szegény, hátrányos helyzetű, elnyomott Fidesz nem tud elég helyen gyűlölködni, mert...
Kedves Választótárs! Érdemes név szerint utánanézni, hogy kik azok, akikre a kormányzást szavazataikkal bízták és távollétükkel bojkottálták annak megvitatását, hogy miként lehetne segíteni a bajba jutott...