Aki eddig hüledezett a tojás árán, annak ajánljuk, hogy üljön le picit, nyugodjon meg, mert olyan hírt közölt a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége, aminek feldolgozása...
Sok magára kicsit is adó háztartás bevált vasárnapi menüje a jól bevált húsleves-rántotthús-savanyú kombó, de meddig maradhat az, ha az infláció ilyen ütemben halad? Erre a...
"Mindent mérnek. Tudom. Beszéltem olyanokkal, akik benne vannak. Szóval megmérték ezt is, és pontosan tudják, hogy a Fidesz szavazóbázisában nem számottevő a katás vállalkozók aránya, a...
Mindenekelőtt tüntessük el a szótárból azt az epitheton ornanst (állandó díszítő jelzőt), hogy "háborús infláció". Ez a kormány(fő) pimasz hazugsága. Ugyanis a környező és nem környező...
Azt, hogy az infláció az egekben van, minden nap tapasztalhatja, aki betér egy "hiper-szuperbe", vagy a sarki vegyesboltba. Ezen a ponton hiába hangoztatják a kormánymegszólalók, hogy...
Tegnap reggel arra ébredtem, hogy ismét megszűnt két, korábban komoly presztízsű gazdasági hetilap, a Világgazdaság és a Figyelő, amelyeket korábban a fidesz „megvett”, rövid idő alatt...
Az őszi hónapokban tetőzik az infláció, majd ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba és 2024 első félévében eléri a 3 százalékos jegybanki...
Amikor 50 forint egy zsömle, 500 forint alatt nem lehet kenyeret kapni, akkor a javasolt modell szerinti áremelés a tűréshatáron belül van a Hálózatban Működő Gyógyszertárak...
Azoknak a hívőknek a kedvéért, akik a pénztárcájuknál sokkal jobban hisznek a miniszterelnök szavainak, nyilvánossá váltak adatok, amikről tudjuk, hogy mivel számok, így nem hazudnak. Áprilisban...