Büszke lehet magára a regnáló! Ez ám az országimázs! Iszonyúan keresztény értékeire hangosan büszke hazafi(na) mentében leköpött egy srácot, akinek feltehetően egyetlen bűne volt: fekete bőrűnek...
A lódítással mindig az a baj, ha a delikvens túltolja. Onnan kezdve baromi nevetségessé válik a mondandó és a közlő is. Semjén Zsolt ebbe a hibába...
Már csak 6 hetet kell várni és újra ellátogat Orbán Viktor török kollégája Magyarországra, hogy megejtsék a magyar-török felső szintű stratégiai tanács újabb ülését. November 7-én...
Heller, Rajk, Konrád halála, a megrendítő emlékezés visszahozta a nyolcvanas évek hangulatát, a rendszerváltozás előkészítésének éveit, küzdelmeit. Én a demokratikus ellenzék létezéséről akkor szinte semmit nem...
Kovács Zoltán igencsak kitett magáért! Vasárnap adott interjújában feltartott mutatóujjal figyelmeztette a Belgiumba utazókat, hogy figyeljenek arra, hogy miről beszélnek, mert bizonyos szavak kimondása – de...
Orbán Viktor beszédírójának és magának a miniszterelnöknek szombaton tényleg elgurult az a bizonyos gyógyszere. Mázli, hogy remélhetőleg csak kerítésen belül olvassák, hallgatják a kinyilatkoztatást, ami így...
Amint meghallom a „védelem” szót, elfog az idegesség. Apró rángások a szemhéjamon, gyorsabb levegővétel, szorongás. A tünetek rosszabbodnak, ha egyenesen „védelmi akciótervet” hirdetnek. Az étvágyam sajnos...
A nyár egyik nagy botránya volt, hogy utolérhetetlenné vált az egyik legismertebb nálunk is működő őssejtbank, a CryoSave. Hol volt, hol nincs? „Röviden az előzményekről: a...
Éppen ma harminc éve Németh Miklós kormánya megnyitotta az NDK-sok előtt a hegyeshalmi határt. Kovács László akkor külügyminisztériumi államtitkár volt és mint ilyen, nyakig az események...