Connect with us

Kiemelt hírek

A harcoló kurd nők üzentek az Erdogant vendégül látó magyaroknak

erdogan
Megosztás

Magyar idő szerint szombaton kora hajnalban tett ki egy magyaroknak címzett üzenetet az 55 ezer követővel rendelkező Kurdish Female Fighters/ YPJ, (Harcoló Kurd Nők) Facebook oldal – szúrta ki a 444.hu.

Küldjétek vissza oda, ahonnan jött….

„To the ATTENTION of our followers from HUNGARY/ Magyars!”

azaz magyar követőik figyelmét kérik, majd kifejtik, hogy az általuk terroristáknak tartott török elnök, Recep Tayyip Erdoğan november 7-én Magyarországra látogat, és azt kérik a magyaroktól, hogy ne engedjék be a politikust, illetve küldjék vissza oda, ahonnan jött.

 

A török hadsereg és helyi szövetségese,

a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában a korábban amerikai támogatást élvező kurd milíciák, továbbá az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen.

Az offenzíva deklarált célja, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá úgynevezett biztonsági, a törökök által megszállt övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Az Európai Parlamentben a kormánypártiak is megszavazták Törökország elítélését, a magyar kormány szerint viszont a törököket kell támogatni, különben „migránsáradat” indul meg Európa felé.

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Gianni Qlish

    2019.11.02 22:35 at 22:35

    erdogan egy ugyanolyan mocskos aljas korrupt zsarnok mint orbán!! Mindkettő az emberiség legalja, csak megvetést és ítéletet érdemelnek!! Aki tömeggyilkos terrorista mellé áll az maga is gyilkos, akárhogy nyalakszik és hazudozik! Pokolfajzat mind a kettő!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük