Novák Előd (Mi Hazánk) napirend előtt az Országgyűlésben elmondta, hogy szerinte a magyar kormány állítása ellenére az ország részt vesz az ukrajnai háborúban.
A Szlovákiában balesetet szenvedett magyar autóbusz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra
Míg 2012-ben az Európai Unió kapta a Nobel-békedíjat, addig mára a "háborús héják lepik el Brüsszelt"
Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy az országfásítási program első két ütemében 36 ezer fát ültettek el.
El a kezekkel a magyar gyerekektől! - írta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán Csehország külügyminiszterének.
Megszavazta a parlament Finnország NATO-csatlakozását. Előtte az ellenzék a több mint nyolc hónapos halogatásról azt mondta: az árt Magyarország tekintélyének a NATO-ban, és szorgalmazták a svéd...
Az illető, akiről szó van, eddig sem rejtette véka alá, hogy Orbán- és Fidesz-fun, teljes mellszélességgel állt biodíszletként a miniszterelnök előtt-mögött-mellett, ha hívta a haza. Szabad...
Ha „az európai parlamenti képviselők és a brüsszeli bürokraták a békepárti álláspont miatt bírálják Szijjártó Péter külügyminisztert, akkor azt kell mondanom, hogy bírálom és elítélem az...
Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter a Markíza televízió politikai vitaműsorában kedden arról beszélt, Magyarország akár területi igénnyel léphet fel Szlovákiával szemben. „Ha Vlagyimir Putyin sikerrel járt volna...