A Mi Hazánk Mozgalom nevében tartott sajtótájékoztatót Noveák Előd, amelyben egyrészt igyekezett népszerűsíteni a párt augusztus 29-re tervezett tüntetését a Venyige utcai börtön elé, másrészt migránsoknak,...
A büntető törvénykönyv (Btk.) szigorításáért és a biztonsági őrök védelméért hirdet demonstrációt a Mi Hazánk a jövő hétre
Novák Előd (Mi Hazánk) napirend előtt az Országgyűlésben elmondta, hogy szerinte a magyar kormány állítása ellenére az ország részt vesz az ukrajnai háborúban.
A bekiabálásokkal, skandálással, tapssal többször megzavart rendezvény negyedik órájában egy feldühödött férfi arcul ütött egy asszonyt, aki épp azt kiabálta, hogy hallgassák meg egymást.
Rögtön az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésén a magyar miniszterlenök szembesülhet egy interpellációval és válaszolnia kell a korábban elbiccelt azonnali kérdésekre is.
Ahogy végig nézek rajtuk, ahogy ott állnak talpig feketében, agyon tetoválva, túlburjánzva tesztoszterontól és rendkívül kevés ésszel, behúzott pocakkal feszítve a kamerák előtt, napszemüvegben, hiszen ahhoz...
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) felháborodását fejezte ki a kedden, az Országgyűlés alelnökének irodájában felállított Horthy-szobor miatt, és követelte annak eltávolítását.
Az Országgyűlés határozatban utasította el a globális minimumadó bevezetésére vonatkozó európai uniós irányelv elfogadását - a dokumentumot 118 igen szavazattal, 32 ellenvoks és 6 tartózkodó szavazat...
Társadalmi és politikai vitát kezdeményez a Mi Hazánk Mozgalom arról, hogy Magyarország pályázza meg a 2036-os nyári olimpia megrendezését.