Alulfinanszírozottnak tartja a magyar egészségügyet az MSZP, amely szerint ráadásul a meglévő források jelentős részét el is lopják.
A felújított Karmelita kolostorban fehér festékkel festettek le több mint 200 éves freskókat azért, hogy az épület puritán külsőt mutasson Orbán Viktor új munkakörülményeiről.
Puch László, a magyar politikai élet egyik rejtélyes, a nyilvánosság előtt keveset szereplő alakja. A városi legendákban sok mindent lehetett róla hallani, sokan a szocialisták "királycsinálójának"...
Az Orbán-kormány most már nem finomkodik, már nemcsak ajánlott fideszes vállalkozót alkalmazni, hanem központilag kötelezően írják elő.
Horváth Csaba úgy értékelt, hogy Budapest valamennyi problémája a szabadság, az önállóság és a pénzügyi függetlenség hiányával írható le, programja ezekre kínál megoldást.
A Fidesz ismét több milliárdért hirdeti, hogy Magyarország jobban teljesít, miközben 1,1 millió ember – minden negyedik munkavállaló – minimálbérért dolgozik, az EU egyik legalacsonyabb béréért...
Sose hittem volna, hogy egyszer majd Z. Kárpát Dániellel, a Jobbik országgyűlési képviselőjével fogok egyetérteni. Azt meg kiváltképp nem gondoltam volna, hogy éppen Molnár Csabával, a...
További tiltakozásokra, új rendszerváltásra és új köztársaság építésére szólítottak föl az ellenzéki pártok a szombati kormányellenes tüntetésen Budapesten.
Az Orbán-rezsim elitje mellett, a pártszolgálatba állt rendőri és ügyészségi vezetőknek is tudnia kell: semmi nem tart örökké, nemsokára bűnhődni fognak!